Roberto Infascelli, olasz
Lényegét tekintve variáció Steno LA POLIZIA RINGRAZIA (A rendőrség megköszöni, 1972 - Garamvölgyi László azonos című regénye nyomán) műfajrobbantó sikerére, melynek Infascelli volt a producere, ez az egyik olyan poliziesco, amit mindössze kétéves késéssel hazánkban is bemutattak a mozik "A rendőrség csak áll és néz" címen. Hogy miért éppen a két „La Polizia” került a Vörös Csillag repertoárjába és nem mondjuk Tomas Milian zsarufilmjei, az nem szorul túl sok magyarázatra: míg az egyik így vagy úgy, de jobbra húz és mintaként amerikai filmek szolgáltak (a Piszkos Harry effektus), a LA POLIZIA metodikusan felépített története Damiano Damiani és Elio Petri egykoron nálunk is népszerű, balos politikai krimijeihez hasonlatos, vagyis egy velejéig romlott (kapitalista) igazságszolgáltatási rendszert tár fel, melyben a szálak nem sanda maffiózóknál vagy lumpenpszichopatáknál érnek végett, hanem visszavezetnek a rendőrségi irodák igazgatói szobáiba.
Lényegét tekintve variáció Steno LA POLIZIA RINGRAZIA (A rendőrség megköszöni, 1972 - Garamvölgyi László azonos című regénye nyomán) műfajrobbantó sikerére, melynek Infascelli volt a producere, ez az egyik olyan poliziesco, amit mindössze kétéves késéssel hazánkban is bemutattak a mozik "A rendőrség csak áll és néz" címen. Hogy miért éppen a két „La Polizia” került a Vörös Csillag repertoárjába és nem mondjuk Tomas Milian zsarufilmjei, az nem szorul túl sok magyarázatra: míg az egyik így vagy úgy, de jobbra húz és mintaként amerikai filmek szolgáltak (a Piszkos Harry effektus), a LA POLIZIA metodikusan felépített története Damiano Damiani és Elio Petri egykoron nálunk is népszerű, balos politikai krimijeihez hasonlatos, vagyis egy velejéig romlott (kapitalista) igazságszolgáltatási rendszert tár fel, melyben a szálak nem sanda maffiózóknál vagy lumpenpszichopatáknál érnek végett, hanem visszavezetnek a rendőrségi irodák igazgatói szobáiba.
„Amit a rendőrség néz, az az emberrabló bandák egyre nagyobb arányokat öltő tevékenysége. És még nem is minden esetben hibáztatható ezért, hiszen az emberrablók életekkel zsarolnak. Cardona felügyelő (Enrico Maria Salerno), akit az emberrablás felszámolására küldenek Bresciába, rájön, hogy a rendőrség mindaddig tehetetlen ezzel a bűnözési formával szemben, amíg társadalmilag elfogadott, hogy a rendőrség megkerülésével kötnek velük alkut.” (Port)
Agresszíven rendszerkritikus megközelítése ellenére - mely egyáltalán nem biztos, hogy balos - igazi zsánerfilmnek lett kitalálva, csak éppen takarékra teszi a pofonokat, helyette szikáran realista módon igyekszik felgöngyölíteni a meglepő fordulattal záródó ügyet. Minek átszirénázni a városon, amikor ott van karnyújtásnyira egy telefon? La polizia telefono...
Bármennyire is elüt Umberto Lenzi vagy Stelvio Massi nagypofájú poliziescieitől, Infascelli dokumentarista stílusú rendezése ugyanolyan feszes struktúrát használ, mint a műfaj akciódúsabb filmjei. Riccardo Pallottini (L'IMMORALITÁ) vállról indítható kameramunkája iskolapéldája annak, hogyan keltsünk városi paranoiahangulatot nyersnek tűnő, mégis pontosan megkomponált képekkel. Stelvio Cipriani zenéjéről csak annyit, hogy most is annak ütemére verem a billentyűzetet, észvesztően penetráns ritmusképletei ismerősek lesznek mindazoknak, akik már látták a WHAT HAVE THEY DONE TO YOUR DAUGHTERS-t vagy a NIGHTMARE CITY-t. Cipriani a legszemérmetlenebbül újrahasznosító komponisták egyike, de ha egyszer ilyen témákkal állt elő, üsse kavics, ezek az örökkévalóságnak íródtak.
Bármennyire is elüt Umberto Lenzi vagy Stelvio Massi nagypofájú poliziescieitől, Infascelli dokumentarista stílusú rendezése ugyanolyan feszes struktúrát használ, mint a műfaj akciódúsabb filmjei. Riccardo Pallottini (L'IMMORALITÁ) vállról indítható kameramunkája iskolapéldája annak, hogyan keltsünk városi paranoiahangulatot nyersnek tűnő, mégis pontosan megkomponált képekkel. Stelvio Cipriani zenéjéről csak annyit, hogy most is annak ütemére verem a billentyűzetet, észvesztően penetráns ritmusképletei ismerősek lesznek mindazoknak, akik már látták a WHAT HAVE THEY DONE TO YOUR DAUGHTERS-t vagy a NIGHTMARE CITY-t. Cipriani a legszemérmetlenebbül újrahasznosító komponisták egyike, de ha egyszer ilyen témákkal állt elő, üsse kavics, ezek az örökkévalóságnak íródtak.
A technikai színvonalhoz társul egy komoly alakítás Enrico Maria Salerno-tól, a fickó annyira metód, hogy borostát növeszt a nyomozás során. Az utolsó képkockák néma kilátástalansága tán még szívszorítóbb, ha megtudjuk: Salerno az elrabolt fia szerepét a saját fiával játszatta el, aki a forgatás után néhány évvel drogtúladagolásban meghalt.
Az adrenalinszintet megemelő befejezésben végre előkerülnek a gépfegyveresekkel száguldozó Alfák, az egyikük frontális találkozása a biciklis kisgyerekkel… azt hittem, ilyet csak Hong Kongban mernek megtenni. Az egyetlen morfondírozásra okot adó dolog, hogy vajon a forgatókönyv összeesküvés elmélete nem csupán egy újra feldolgozott LA POLIZIA RINGRAZIA? Ezt már az első bekezdésben megválaszoltam, a megtekintéstől azonban ne vegye el kedvünket, bár beszerzése nem lesz egyszerű: jelenleg az egyetlen angol nyelvű változat az olasz DVD megbuherált kalózkópiája (a Deliria megköszöni Steppenwolfnak).