Ismét egy kétes hírű legenda teszi tiszteletét a Delirián. Még ha sokak számára nem is cseng ismerősen e név, Lee Frost egyike volt a Nagy Amerikai Exploitation Felfedezőknek. Dicsőségtábláján ott van a LOVE CAMP 7 1968-ból, a legelső náci lágermozi, amely nélkül aligha született volna meg az ILSA-sorozat (belegondolni is rossz...). De még előtte két, a maga nemében szintén úttörőnek számító alkotással rukkolt elő: HOUSE ON BARE MOUNTAIN (1962, az első monszter nudie cutie), és a roughie zsáner pionírjának tartott THE DEFILERS (1965). A mondo területen is hétpróbásnak számító rendező/operatőr/vágó ezzel az impozáns rezümével érkezett meg ahhoz az 1970-es esztendőhöz, ami a szexploitationben átmeneti időszak: a pornóra még egy kicsit várni kell, de az újdonsült X-besorolás új távlatokat nyitott. Az „ártatlan” nudie-roughiek korszaka lejárt, éljen a full frontal!
Néhány Frosthoz hasonló explotation-veterán ekkor szállt ki végleg az üzletből, aki pedig benne maradt, az jó eséllyel kötött ki a pornóiparban (Joe Sarno, Ray Dennis Steckler, Roberta Findlay stb.). A szóban forgó film valahol a tranzitzónában rekedt: a Zodiákus ténykedése ihlette pszichopata-sztori pornósan minimalista, inkább csak arra szolgál, hogy időközönként megszakítsa a néhányszor élesben is „elsülő”, de a hardcore-nál még mindig két X-szel kevesebbet mutató szexet. Ha a Delirián szerepelt címekből kellene hasonlót találni, akkor ott van A SCREAM IN THE STREETS, mínusz a fun-faktor. A ZERO IN AND SCREAM a legrosszindulatúbb grindhouse, amit (ezen a héten) láttam, egyúttal méltó utódja Frost Psycho roughie-jának, az 1968-as THE ANIMAL-nek.
Mike nagy kaliberű távcsöves puskájával Hollywood lankáit járva vadászik szeretkező párokra. Ha nem ezt a sportot űzi, akkor a Los Angeles-i The Classic Cat sztriptízbárban múlatja idejét (mi is múlatjuk, a 63 perces játékidőnek legfeljebb ha a negyede „hasznos”). A főcímben szponzorként megjelölt intézmény szőke táncosnője a megnyerő külsejű férfit meghívja úszómedencés partijára, ami hamarjában össznépi orgiává alakul át. Egyedül Mike marad felöltözve, bambán bámulva a „szörnyű” látványt, majd kocsiba vágja magát, felmegy a szemközti dombra, becéloz (zero in) és lő (and scream).
Miközben a háttérben szóló rádióból/tévéből halljuk, ahogyan a rendőrség nagy erőkkel nyomoz ("Turn yourself in, You are obviously not in control of yourself!"), Mike otthonában fantáziál tovább a táncosnőről. A temetői hangulatú zenével kísért, többször is fekete-fehérbe váltó víz alatti szeretkezés láttán még Radley Metzger is megnyalná az ... ujját. Ám amikor az álom-aktus végén valaki fejbe lövi a nőt, megint egyértelművé válik, hogy a film tudatalattija sötét, mint az éjszaka. Ami ezután jön – mi más, mint egy szexjelenet -, be is betonozza a malíciát: a férfi újból felmegy a domboldalra, céloz... és mi távcsöves puskájának célkeresztjén át végignézünk egy leszbikus légyottot. Ez a nyolc (!) perc joggal pályázhatna minden idők legnyomasztóbb szexjelenetei közé.
A gyűlöletes formai „bravúrt” csak azért nem említeném egy lapon a PEEPING TOM szubjektívjeivel, vagy a CANNIBAL HOLOCAUST snuffjával, mert a ZERO IN szinte minden szempontból kritikán aluli, viszont cine-patológiai esettanulmányként az említett mesterművek által generált kérdések itt is felvetődnek. Sajnos Lee Frostot nem állt módomban megkérdezni (meghalt), így útmutatónak marad az impotens sorozatgyilkos összefüggéstelenül megírt nagymonológja, mely szerint a nő csak addig szép, amíg rá nem mászik egy férfi. Akkor most egy ex-nudie filmrendező szexuális szabadossággal szembeni kirohanásának vagyunk a szemtanúi? Egy pornófilmben? Sick shit.
--------------------------
Még mindig 1970-et írunk, nyersanyag is maradt (a mai 20 millió dolláros "low budget" filmek korában talán már furcsa, de ezek a minimálprodukciók resztlire készültek, vagyis más forgatásokon el nem exponált szalagrészeket gereblyéztek össze negatív gyanánt), az örök opportunista Frost - felülve a skandináv erotika Amerikát is elérő hullámára - csinál két európai (dán) produkciónak álcázott szexfilmet. A kettő közül a THE CAPTIVES elveszett (az Imdb tévesen ezen a címen a másikat, a SLAVES IN CAGES-t jegyzi), a szinopszisa azonban beszédes: a gazdag házaspár útban hétvégi házuk felé felvesz egy stoppos lányt. Már éppen indulnának tovább, amikor a lány drogos haverjai megtámadják a sofőrt. A négyfős banda egy elhagyatott házba viszi jól szituált fogjait. "They represent a future generation of violent human animals" hirdették a szórólapok. Két évre rá, 1972-ben kijön a LAST HOUSE ON THE LEFT.
Keep repeating, it's not a rip-off...
Lee Frost a szexploitation / pornó mellett mainstreamnek nevezhető karriert is tudott egyengetni. A Fox stúdiónak megír és majdnem megrendez egy izgalmas akció-horrort, a RACE WITH THE DEVIL-t (a forgatás megkezdése után pár nappal Jack Starrett átveszi a helyét), az American International Pictures számára pedig elkészíti a THE INCREDIBLE TWO-HEADED TRANSPLANT abszurd blaxploitation változatát, a THE THING WITH TWO HEADS-t.
Szintén blaxploitation vadhajtás a THE BLACK GESTAPO, amiben náci egyenruhában masírozó militáns afro-amerikaiak veszik át az irányítást egy fehér gengszterek uralta városrész felett!
Végezetül említsük meg az 1974-es POLICEWOMEN fekete zsaru/fehér zsaru korát megelőző párosítását - „When You are a cop, there is no such thing as weaker sex”.
Lee Frost világában lehetsz fekete vagy fehér, nő vagy férfi - ha degradálásról van szó, mindenki egyenlő esélyekkel indul!
