2012. április 5., csütörtök

TUTTI DEFUNTI... TRANNE I MORTI (1977)

Pupi Avati, olasz

A Nevető Ablakos Ház után Pupi Avati ugyanazon a környéken, ugyanazzal a stábbal giallo-vígjátékot forgatott. Mint egy Avati-horror megfejtetlenül hátrahagyott rejtélye, a Mindenki meghalt... Kivéve a halottakat az ismeretlenség homályába veszett.


Soha nem forgalmazták angol nyelvterületen, sőt még angol szinkron sem készült hozzá, ami már eleve furcsa egy hetvenes években készült olasz zsánerfilm esetében.
Végül is érthető, miért nem lett belőle világraszóló blockbuster: ennek a kriminovellákat (másodsorban giallókat) kipécéző szatírának a pajzán humora túlontúl italiano lehetett ahhoz, hogy külföldön is bemutathassák. „Polanski della Bassa” - mondták Avatira a fejüket vakargató olasz kritikusok. Ez nem egy káromkodás akar lenni, hanem találó utalás a hasonló elven horrorkomédiázgató VÁMPÍROK BÁLJÁRA és arra az észak-olasz tartományra, aminek nyelvjárását Rómától délre talán már nem is nagyon értik. Jó hír viszont, hogy aki szereti Avati fantasztikum irányába tett kiruccanásait, és a humorérzéke sem hagyta még el, az libabőrösen mókás pillanatok elé fog nézni. Nagyot.


Emiliai nyomdász kiadatlan manuszkriptet talál a fiókjában. A környékbeli nemesi családok titokzatos legendáiról regélő XVIII. századi irományból két tucat példányt rögvest kinyomtat, aztán felkér egy könyvkereskedőt, hogy sózzon el belőlük néhányat az érintetteknek. Az utazó ügynököt egyedül a Zanetti-kastélyban fogadják, ahol a családfő épp eltávozott az élők sorából, a rokonok pedig kezdenek gyülekezni a másnapi temetésre. A könyvben található prófécia szerint a család kilenc tagjának halála után a tizedik Zanetti mesés kincs birtokosává válik. A kalapos/kesztyűs gyilkos munkához lát, hogy a pincében előkészített kilenc fakereszthez összeszedje a kilenc áldozatot...


A Tíz kicsi néger szerű cselekmény ("paraszti mese", ahogyan Avati nevezi vidéki történeteit) inkább csak ürügy arra, hogy Emilia-Romagna régió groteszk szerzetekkel teli helyszínként jelenhessen meg. A nyomdász tűzpirosra lakkozza körmeit, a komornyik full kretén, a házvezetőnő törpe. Aztán ott a rút könyvügynök azzal a hihetetlen ormányával, a saját családját fel nem ismerő tékozló anya, egy olaszul szinkronizált amerikai cowboy, na és Donald, a kancsali maszturbátor, akinek nemi szervére éjszakánként egy elektromos szerkezetet kell csatlakoztatni, különben látástól vakulásig rejszolná magát! Amilyen vonzó nők tűnnek fel a filmben, ezért nem is hibáztatnám.


Avati lassan kúszó horrorjainak rejtélyes múlttal terhelt atmoszférája ebben a gyors sodrású fekete vígjátékban is állandó vendég. A vászon gyakorta borul nyomasztó sötétségbe, még a nappali külsők is őszies szomorúságot árasztanak. Legyen az a ZEDER vagy A BŰVÖS ÁRKÁNUM, van valami egészen hátborzongató abban, ahogy Avati lefilmezi halottait.


Mindezen stílusjegyek rögtön megkülönböztetik a filmet a szintén angol detektívirodalmat olasz módra parodizáló WEEKEND MURDERS-től (Michele Lupo 1970-es giallokomédiája) vagy Mario Bava színes-szagos-popartos Agatha Christie fricskájától (5 DOLLS FOR AN AUGUST MOON).


A horrorba úgy türemkedik bele a humor, mint kés a hátgerincbe. „Ez meg mi?” kérdezi a megszeppent áldozat. „Nem látod? Leszúrtalak.” Vagy: „Drágám, holnap megint gyászruhát kell felvennem?” A férj fejbelövi saját magát a hajszárítóba rejtett pisztollyal, loccsan a tükrön az agyvelő, aztán válaszol: „Szerintem igen.” Az Avati számára oly kedves dzsessz (több játék- és dokumentumfilmet is szentelt a műfajnak) a filmzene mellett a színészek olykor improvizatívnak tűnő, egymásra felelgető játékában, a poénok ritmizáltságában is megjelenik.


Egy ilyen kommersz jószágra szerzői filmként tekinteni félrevezető lehet, de azt hiszem, ez a leglogikusabb megközelítés. Az ötvenes években, vagyis a rendező gyerekkorának idején és helyszínén játszódó, a múltidézés lágy fényeivel megszűrt TUTTI DEFUNTI a NEVETŐ ABLAKOS HÁZ elfojtott groteszkségét fokozza a nevetségességig. Hogy a valóság elől hollywoodi cowboyfilmekbe menekülő vidéki kisgyerek és a mindennapok mögött perverz őrületet sejtető felnőtt énjének közös agyszüleménye "maróan szürreális teljesítmény” (Aurum Enciklopédia) vagy az ARZÉN ÉS LEVENDULA olasz kabarettisták által előadott változata, azt a kalandvágyó nézőnek kell eldöntenie.