2014. március 4., kedd

Kínai történet, cenzúrázva / Keleti keselyűk, ütközetben eltűnt jelenetek

A FilmMánián futó ONCE UPON A TIME IN CHINA széria második részének megtekintésekor tűnt fel, hogy a 18-as karikával ellátott, este 10 után műsorra tűzött kópia cenzorok áldozatául esett. Példának okáért az alábbi beállítás hiányzott:


Donnie Yen SHOGUN ASSASSIN-szerű artéria spriccelését tőből kinyesték. A film egyik nagyjelenetéről van szó, a mindenségit:


A Budapest Film szinkronjával adták le, netán a DVD is vágva vagyon? Nekem olyan ez, mint a kínai: érthetetlen.

UPDATESammo Hung háborús akciófilmje, az EASTERN CONDORS is áldozatul esett a trendnek. Többek közt teljes egészében nyoma veszett annak a jelenetnek, amiben fogságba esett hőseink közül a vietkong börtönőrök kiválasztják a GYILKOS MEZŐK sztárját, a kambodzsai Haing S. Ngor-t, és elviszik a lengyel munkásőregyenruhába öltözött, románul káromkodó kisgyerekek közé, akik amerikai fegyverekkel orosz rulettet játszanak. 



A FilmMánia kópiáján ebből csak annyi maradt, hogy Ngort kihozzák és rögtön utána visszaviszik a ketrecbe. Ami közte van, az úgy látszik túl sokkoló a 18 éven felüli tévénéző gyerekek számára.