2014. január 7., kedd

THE KILLING KIND (1973)

Curtis Harrington, USA


WHAT'S THE MATTER WITH HELEN? WHO SLEW AUNTIE ROO? Ki ismeri Curtis Harringtont? Proto-David Lynchként az avantgárd/szürrealista rövidfilmjeivel fiatalon hírnevet szerzett rendező volt az első olyan amerikai underground filmes, akinek sikerült mainstream pályára állnia Hollywoodban. Ennek ellenére a James Whale és Val Lewton munkásságát nagyra tartó kaliforniai karrierje korántsem nevezhető sikertörténetnek. Első egész estés játékfilmje, a mára kultikussá vált NIGHT TIDE (1961) egy AIP double-bill fenekén kötött ki, a THE KILLING KIND pedig dilettáns forgalmazójának köszönhetően rögtön a bemutatásakor nyomtalanul eltűnt a vidéki autósmozik sötétjében. A Mario Tosi (CARRIE) fényképezte független B-mozi Harrington korábbi, magasabb presztízsű hárpia-thrillerjeinek sorát gyarapítja, meglepő pszichológiai rokonságot mutatva a szintén '73-as THE BABY-vel.


Csoportos nemi erőszak egyik (kényszeredett) résztvevőjeként a 19 éves Terryt két év fegyházra ítélik. Börtönbüntetését letöltve az immáron nagykorú fiatalember visszatér anyja, Thelma Los Angeles-i házába. A kertvárosi épület lakásainak bérbeadásából élő macskás hárpia-mama féltékeny imádattal nehezedik neurotikus kisfiára, egyfajta prepubertás állapotban próbálva konzerválni magának egyszem gyermekét. Ám amikor a megerőszakolt lány autóbalesetben szörnyethal, s nem sokkal később Terry bírósági ügyét sikertelenül képviselő ügyvédnő lakástűzben életét veszti, Thelma elkezdi gyanítani azt, amit a néző már a film eleji kukkolós/macskanyaktekerős jelenet óta tud: Terry egy pszichopata gyilkos. 


Ha az egyszerűbb végénél akarjuk megfogni a THE KILLING KIND-ot, akkor egy újabb PSYCHO-lógiai esettel van dolgunk: thriller-portré az angyalarcú, anyja árnyékából kilépni képtelen nőgyűlölő sorozatgyilkosról. Amennyiben a szerzőiségre esküszünk (figyelmen kívül hagyva, hogy nem Harrington írta a forgatókönyvet), lessük meg a YouTube-on Harrington On the Edge című 1949-es rövidjét. Tengerparton bóklászó férfi egy kötögető idős nő gombolyagját felkapva elfut. Amikor elnyeli a homok, a hintaszékében rendületlenül kézimunkázó asszony szép lassan visszagombolyítja fonalát... Harrington ezen kísérleti hatpercesét küldte el David Lynchnek, mikor az rendezőket keresett a TWIN PEAKS-hez (a hasonló ihletettségű The Grandmother szerzője válaszra sem méltatta). De ami még lényegesebb: a rendező korai, szürreális zsengéjére is az anyakomplexus árnyéka vetül. Néhány álomszerű jelenet és vaskos szimbolika mellett a THE KILLING KIND a szürrealisták célzatosságával tárja fel szereplői egymást is tükröző, defektes lelki világát.


Harringtonra jellemző aprólékossággal megrendezett, exploitation hatásvadászatot is használó film tehát elsősorban karaktertanulmány egy patológiás szülő-gyerek kapcsolatról, két remek alakítással a középpontban. A fián vámpírként csüngő, elhájasodott egykori sztárt az elhájasodott egykori sztár, Ann Sothern játssza. Sothern igazi hárpiaként attól rettegett a forgatáson, hogy partnere, a feltörekvő John Savage (A SZARVASVADÁSZ; HAIR) ellopja előle a showt - a kettejük közti love/hate kémia nagyszerűen működik közös jeleneteikben. Kivételes pillanat, amikor Terry kakaóját szürcsölve hallgatja Thelmát a "régi szép időkről" mesélni, egészen addig, amíg a fiúnak végleg bedurran az agya, üvöltve a konyhából egyenest a kerti medencébe ugorva fejest. Ez a frusztráció, az anyától való elszakadás képtelensége (medence = magzatvíz) az, ami Terryt gyilkosságok elkövetésébe hajszolja, más nőkön élve ki anyja, és azon keresztül saját kudarcra ítélt élete felett érzett dühét.


A THE BABY-hez hasonlatosan a THE KILLING KIND groteszk, "férfiatlanított" világában is a nők tartják mozgásban a pszichothriller fogaskerekét: egy laza erkölcsű céda, gazdag ügyvédnő (Ruth Roman - ismét egy THE BABY párhuzam!), frusztrált vénlány a szomszédból és mindenek felett a fia életét kisajátító, önző anya. A PSYCHO-ban sem volt ez másképp, de hogy a HÁTSÓ ABLAK-ból és a GYANAKVÓ SZERELEM-ből is idéző THE KILLING KIND nem holmi ócska Hitch rip-off, arról épp a Tusolós Jelentre való körmönfont reflektálása árulkodik. Terry az elromlott tusolót szereli, amikor a fiatal lány megpróbálja elcsábítani, a PSYCHO-ban már látott következménnyel. A törékeny alkatú Terry egyszerre lopakodó voyeur és szexuális viszonytól undorodó kisgyerek, szadista gyilkos és szánalmas áldozat. Mikor az anya kénytelen belátni, hogy génjeit hordozó kölyke javíthatatlan ("Annyi az esélye, mint egy hógolyónak a pokolban."), már egy megrázó Shakespeare tragédia pereg a grindhouse mozi vásznán.


A tévéfilmezésbe menekült, minduntalan gonosz filmproducerek karmai közé került Harrington legkomorabb munkájának egy ideig Sam Fuller próbált rendes forgalmazót találni, mindhiába. Harrington halálának évében megjelent DVD igazi hiánypótló szerepet tölt be, s bár nem egetverő mesterműről van szó, a hatvanas-hetvenes években túlburjánzásnak indult Psycho Sex Killer vonalon a színvonalasabb alkotások közé sorolható. Ugyanezen téma egy másik szürrealista múltú rendező tolmácsolásában: SANTA SANGRE.