Frank De Felitta, USA
1981-ben az amerikai filmpiacot újfajta szuperhősök lepték el. Ezeket a szúró-vágó eszközökkel felfegyverzett rendíthetetlen ólomkatonákat az a nemes szándék vezérelte, hogy megszabadítsák a galaxist a morális rendet fenyegető fiatalságtól. Slasher invázió, teljes gőzzel: THE FUNHOUSE, THE BURNING, THE PROWLER, JUST BEFORE DAWN, HELL NIGHT és a többiek. Ekkor mutatták be a két agyonüthetetlen slasher-sorozat első folytatásait (HALLOWEEN 2; PÉNTEK 13. 2), a nagy hollywoodi stúdiók független kanadai slasher-produkciókat forgalmaztak (MY BLOODY VALENTINE, HAPPY BIRTHDAY TO ME), Chuck Norris hamarosan egy HALLOWEEN-klónban karatézik (SILENT RAGE).
A slasher térnyerését mi sem mutatta jobban, mint hogy mindenszentek ünnepe előtt néhány nappal az Egyesült Államok egyik legnagyobb televíziós társasága, a CBS egy saját gyártásban készült, jellegzetes slasher-jegyeket magán viselő tévéfilmet tűzött főműsorra. A médium cenzori megkötéseinek megfelelően - de a készítők határozott állítása szerint nem amiatt - a DARK NIGHT OF THE SCARECROW-ban alig folyik vér, mentes a tiniszextől, sőt még mutatóban sem szerepelnek benne kamaszok. Hogyan kelhetett egyáltalán versenyre az akkori felhozatallal? A kérdés a film megtekintése után okafogyottá válik, ugyanis a maga nemében annyira jól sikerült, hogy mozikban vetített társai is tanulhatnának belőle egy s mást.
A filmtörténet első madárijesztős rémhistóriája (mi tartott ilyen sokáig?) magától értetődően egy mezőgazdaságból élő kis közösségben játszódik, a közép-nyugat aranyló búzatáblái között, a tökszezon (Halloween) idején. A helyi postás régóta meg akar szabadulni a falu bolondjától, a gyermeklelkületű, értelmi fogyatékos Bubbától. Egy szerencsétlen balesetet követően kap az alkalmon, és három cimboráját segítségül hívva a madárijesztőbe bújt Bubbát szó szerint kivégzik a mező közepén. Még ott a helyszínen megtudják, hogy önbíráskodásuk fatális tévedésen alapult; a hidegvérét megőrző postás a ronggyá lőtt halott kezébe nyomott vasvillával az önvédelem látszatát kelti. A bíróságon felmentett férfiak nem sokáig örülhetnek a kocsmában, a madárijesztő visszatér, hogy megtorolja sérelmeit.
Vidéki gótika, klasszikus szellemtörténet és kreatív slasher metszéspontján álló SCARECROW a borítón is hangsúlyozott arculata ellenére nem egészen azt a nótát fújja, amiben a pszichotikus madárijesztő kaján vigyorral a képén részeg bugrisokon köszörüli vasvilláját. Később lesz ilyen is, de itt még a népmeseszerű, végső soron pozitív szerepet betöltő szörnyfigurára alig esik reflektorfény, az igazi gonoszság néhány hús-vér helybéli szívében lakozik.
A neves karakterszínész, Charles Durning mesterien visszataszító alakításában a fő manipulátor postás egy scarecro' inverso: az állandóan rajta lévő kék egyenruhája bizalmat, tiszteletet közvetít környezete felé, miközben az élre vasalt maskara mögött valóságos démon rejtőzik. „Nem foglak bántani, én vagyok a postás. Senki sem fél a postástól!” Amikor a bigottságát pedofiliával tetéző karakter megkörnyékezi a kislányt, az legalább annyira para, mint a sötét éjszakában ténykedő madárijesztő, kinek láthatatlansága – egyáltalán, létezésének megkérdőjelezése - nagyban hozzájárul a film hatásosságához.
A forgatókönyv íróját az amerikai fantasztikus irodalom nem kisebb személyisége, mint Ray Bradbury látta el tanácsokkal. A síron túlról kísértő bosszútörténet sok eredetiséggel nem vádolható (a THE CHILD-ot például hasonló fából faragták), műfajából a könyv elsősorban jól felépített szerkezetével, átgondoltságával emelkedik ki, a sorok között Bradbury líraisága, humanizmusa fedezhető fel. A tele-horror fő vonzereje mégis abból a Carpenter HALLOWEEN-jét idéző nemes egyszerűségéből fakad, amivel a 'kevesebb több' elvet valló rendező hozzáállt a félelemkeltéshez.
Frank De Felitta (az AUDREY ROSE és az THE ENTITY írója) erős képekkel fogalmazva, üresjáratok nélkül filmesítette meg a gyermekkori szorongásokra építő, absztraktul moralizáló cselekményt. Semmi cikornya, csak az idilli tájon lopakodó terror folyamatos sugalmazásával fenntartott másfél órányi sejtelmes hangulat. A madárijesztőben remegő Bubba tágra nyílt kék szemei sokáig fogják kísérteni a nézőt, a befejezés egyenesen feledhetetlen. Készakarva vagy tudattalanul, a záró kép a FRANKENSTEIN híres-hírhedt jelentére reflektál, melyben a Szörny egy szál fehér virágot nyújt át a kislánynak - mielőtt bedobná őt a tóba.
Ez a kettős érzelmi hatás, a szeretet és rettenet egyszerre való megjelenítése szép példája a horrorfilmekben rejlő költőiségnek.
A DARK NIGHT OF THE SCARECROW nem véletlenül részesül szinte csak elismerésekben az interneten, egy Stephen Kinget olvasó nagymama tetszését épp úgy elnyerheti, mint a kényesebb ízlésű horroristáét. Az év eddigi legkellemesebb slasher-meglepetése, bár a DVD extráiból nekem az jött le, hogy az alkotók a slasher szó puszta említéséért is belevarrnának egy madárijesztőbe.
