2014. szeptember 17., szerda

PSYCHOMANIA (1972)

Don Sharp, brit acél



Éjszaka - temető  - gitár riff - motorosok. Ez nem egy NWOBHM videoklip, bár nem is járunk olyan messze az igazságtól. Azt hiszed, már mindent láttál? rovatunkat ezúttal a

nemtámogatta.

A hatvanas években menő vadmotoros mozik és AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA után csak idő kérdése volt, hogy valaki kombinálja a két exploitation toposzt, és íme, a zombi-motoros film, méghozzá Nagy-Britanniából, egy veterán Hammer-rendező tolmácsolásában. Biker-horrorként az amerikai WEREWOLVES ON WHEELS egy évvel beelőzte, viszont az hétszentség, hogy a PSYCHOMANIA a legbizarrabb áldozata ennek az eleve kárhozatra ítélt műfaji karambolnak.


A vidéki Anglia nyugalmát halálfejes bukósisakokat viselő motorosok zavarják meg, a The Living Dead-banda portyára indul. Csibefutamuk legfrissebb áldozata egy szabályosan közlekedő taxis. – Látnod kellett volna - dicsekszik anyjának Tom, a banda arisztokrata családból származó vezére -, a szélvédőn keresztül repült ki! A fiatalember a "crossover" megszállottja: életcélja, hogy egy nap valódi élőhalottként folytathassa motoros pályafutását. Gondoljunk csak bele: egy zombinak nem kell tartania a közlekedési balesetektől, és valószínűleg bírságokat sem postáznak ki a temetőbe.


Az egyesült királyságbeli horrorokra jellemzően a gonoszságot a felmenők ruházzák át az utódokra. Az okkult szeánszokkal foglalatoskodó özvegy édesanya annak idején eladta Tom lelkét az Ördögnek, cserébe az örök élet titkáért. 18 évesen a gyerek meg akarja próbálni azt, ami öngyilkosságot elkövetett apjának nem sikerült: visszatérni a halálból. Egy varangyos békát és a megboldogult fater SZTK-szemüvegét igénybe vevő hókuszpókusz után már csak elhatározás és bátorság szükségeltetik; két dolog, aminek nincs híján a pszichomániás fiú.


Tom elviszi galerijét egy kisvárosi törő-zúzó körútra (bevásárlókocsikat és terelő bójákat borítanak fel az átkozottak), aminek a végén mindenki szeme láttára szándékosan lehajt a hídról és szörnyet hal. Kedvenc tanyájukon, a solymári Sztónhendzsre emlékeztető druida temetőben a motorján ülve elföldelt vezéregyéniség néhány nap múlva gázt ad, és kinyargal a sírjából. A képsor pop-trashkulturális hatását két ismert hard rock videoklip, meg egy olasz horrorfilm tanúsítja.*


Tom, a living dead rögvest halálra gázol egy éppen arra járó fazont, aztán feltankol, megöli a benzinkutast, és mint minden jól nevelt angol Hell’s Angels, a legközelebbi pubból felhívja édesanyját: -Halott vagyok, anya, de ezt leszámítva jobban már nem is lehetnék! Az amúgy teljesen vértelen film sokkal inkább az okkult horrorok divatját lovagolja meg, mintsem Romero sikerét, ebből következik, hogy a zombi sem bomló testű rémalakként van megjelenítve. A halott Tom semmiben sem különbözik élő megfelelőjétől, sőt, néhány vele szembejövő epizodista jóval félelmetesebb látványt nyújt:



Akkoriban dohányos voltam és szerettem füstölni a filmekben, mert olyankor ingyen kaptam a cigit. – meséli a Tomot alakító Nicky Henson. Az egyik jelentnél rágyújtottam, mire a producer rám szólt: Oltsd el a cigarettát! Mondom neki, miért? Mert ha dohányzol, sosem fogjuk tudni eladni a filmet a televíziónak. -De épp az előbb gázoltam át egy babakocsin! -Az rendben van, de a dohányzást nem tűrik.


A tévés normákat betartva (szex sincs) a PSYCHOMANIA élő-halottjai a konszolidált környék legközveszélyesebb motorosai akarnak lenni az idők végezetéig, és ehhez a halhatatlanságon keresztül vezet a legrövidebb út. A vágyálmát beteljesítő Tom ráveszi társait, ők is kövessenek el öngyilkosságot. -Hogy visszatérjetek a halálból, csak hinnetek kell benne! mondja, és két észlény azon nyomban belehajt a forgalomba, de csak egyikőjük tér vissza (a másik félt a haláltól, ezért belehalt az ütközésbe). A koporsóból motorra pattanó The Living Dead-ek hamarosan a nevükhöz méltóan randalíroznak tovább, egyedül Tom barátnője vonakodik fejjel a falnak menni. A rendőrség, hogy megállítsa az ámokfutást, csalinak használja fel a lányt.


Akár a skizofrén pszichopatáknál, a legjobb rosszfilmek motivációit sem lehet ésszerűen megmagyarázni első látásra. Lehet zombi-allegória az unalom elől a nihilizmusba vágtató fiatalságról, az előző évben kijött MECHANIKUS NARANCS akció-horror parafrázisa (Tom egy ízben a rendszer megdöntéséről fantáziál), esetleg simán csak egy fillérekből összehozott akció-horror, mellyel a tanácstalan producer a jó öreg gótikus rémmesékre ’72-ben már nem igazán vevő kölyköket akarta megetetni. Hasonló kísérletből vagy egy totálisan elhibázott sületlenség születik (THE SATANIC RITES OF DRACULA), vagy egy "fekete komédia", az agyament kultfilmek kedvelőinek legnagyobb örömére.


A forgatókönyvet a HORROR EXPRESS író-párosa jegyzi, két, egykoron fekete listára tett amerikai kommunista-szimpatizáns (vonjál le ebből olyan következtetést, amilyet akarsz). A vonaton játszódó okkult-horror dinamikája bizonyos fokig a PSYCHOMANIA-t is jellemzi, a cselekmény állandó mozgásban van tartva, még ha nincs is ki mind a négy kereke. A HORROR EXPRESS-ben sem kapott túl nagy szerepet a racionalitás, itt meg aztán úgy kivágták az ablakon, mint a felesleges koncot, gondolván, a zombi-motoros ötlet van olyan újszerű és meglepő, hogy a nézők lenyelik a békát (Der Frosch a német cím).


A stáblistát böngészve számos elismert szakember nevére bukkanhatunk. A saját meghatározása szerint pre-punk trash-rock zenét John Cameron szerezte, az operatőr a szintén Oscar-díjas, az első hét James Bondot is fotografáló Ted Moore. A GYÉMÁNTOK AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGNAK után egy ilyen "gagyi" produkció elvállalása mögött vastagon benne volt a brit filmipar hetvenes évek elején elkezdődött válsága. Ide vágó anekdota, hogy a motorozást kedvelő Henson azért vállalta el Tom szerepét, mert a forgatókönyvben menő Harley Davidsonokkal száguldoztak a karakterek. A forgatáson azonban ütött-kopott, negyvenes években gyártott Triumph motorbicikliket állítottak csatasorba, beindítani is alig lehetett őket.


A tíz évvel korábban még míves Hammer-horrorkat (THE KISS OF THE VAMPIRE; RASPUTIN - THE MAD MONK) rendező Don Sharp az ipar régi motorosaként gyakorlatiasan, látványos kaszkadőrjelenetek alkalmazásával úgy oldotta meg a feladatot, hogy a már önmagában is nevetséges, horror és vadmotoros filmként egyformán működésképtelen történetet átlökte az abszurdumba. Az öngyilkossági jelenetek, a szupermarket feldúlása, vagy amikor a hullaházban egyenruhás bobbyk feküdnek be a jégre, az angol humor gyöngyszemei, Monty Python szkeccsek (Hell's Grannies - A Pokol Nagyijai) nevető-sáv nélkül. Bármekkora sznobságnak hangzik, I don't care, a film egyetlen okból maradt nézhető: mert Made in England


A mozivásznon kívül történt tragédia kellően morbid csattanót szolgáltatott, amit persze rendesen ki is használtak a pimaszabb kritikusok. Történt, hogy az örökkévalósághoz az öngyilkosságon át vezető utat megnyitó inas szerepét játszó színész (George Sanders - a PSYCHOMANIA tele van Oscar-díjasokkal) a forgatás befejeztével öngyilkos lett, maga után hagyva egy búcsúlevelet: "Kedves Világ, elmegyek, mert annyira unatkozom." Nem jött vissza motorbiciklin - írta a Psychotronic Encyclopedia. A PSYCHOMANIA nem a brithorror csúcsa, de azért annyira nem rossz, én közben legfeljebb csak egyszer foglalkoztam az öngyilkosság gondolatával.


* Meat Loaf: Bat out of Hell és Motörhead: Killed by Death ; a sírjából kirepülő motoros a DELLAMORTE DELLAMORE-ban.