Never unchain the night
Don't tell me that the love is grrrrrrr
Carlos Aured, spanyol
Példaképének, a fekete-fehér fotográfián látható ifjabb Lon Chaneynek a halála évében Paul Naschy hetedik alkalommal formálta meg az anno 1968-ban, a LA MARCA DEL HOMBRE LOBO című spanyol horrorfilmben színre lépő, saját maga kitalálta farkasember-karakterét.
Waldemar Daninsky, a mackós járású, bamba tekintetű polák gróf teliholdas éjszakákon duvasztja a hispán vonású székely parasztokat. -Vigyázzon Waldemar, a nőkkel nincs szerencséje! figyelmezteti idős házvezetőnője. Valóban, a Daninsky-sztorikban minduntalan az a fránya fehérnép okozza a galibát. Jelen esetben először az ördöggel cimboráló (Báthori) Erzsébet átkozza el középkori felmenőjét, századokkal később az ágyába beférkőző szép cigánylány, Ilona hozza rá a rontást, végül Kinga, a budapesti szőkeség adja meg neki a kegyelemdöfést.
Az eredeti spanyol cím El Retorno de Walpurgis a három évvel korábban Nyugat-Európa szerte sikert aratott LA NOCHE DE WALPURGIS-ra utal vissza, de nem folytatása annak. Az újragombolt felállásban nincsenek vámpírok csak farkasember, akkortájt divatos sátánista okkulttal körítve. A két Walpurgis közti időszak számított Paul Naschy fénykorának, mely alatt megállás nélkül szerepelt jobbnál rosszabb filmekben. „A velem dolgozó rendezők egyikét sem érdekelte igazán a fantasztikum. Ők csak a pénzért csináltak horrorfilmeket. Történetesen én álltam mögöttük és őszintén hiszem, hogy a legjobb filmjeim azok, amelyekhez a fantasztikumhoz fűződő lelkesedésemmel, szeretetemmel járultam hozzá.”
Naschy Universal/Hammer stúdiók alapművei előtt tisztelgő forgatókönyvéből ezúttal a már bejáratott Carlos Aured (HORROR RISES FROM THE TOMB, VENGEANCE OF THE MUMMY) rendezett filmet, nyilván csak a pénzért. A bő nyolcvan perc kiforrott iskolapéldája ennek az alkotói kettősségnek: tele van vérrel és szexszel, a gyakorta hangulatos képekkel előálló (lásd a fenti, zseniális beállítást), de dinamikátlan rendezés vérnyomáscsökkentő mellékhatású. A romantikus rémdráma szívből próbál szólni, a színészek hamisan játszanak. Amennyire szemet szúróan mű a vér és negyvenes évekbeli a farkasmaszk, olyannyira meggyőző a helyszín. Biza elhisszük, hogy a XIX. századi Kárpátok szívében járunk, két havi lovaskocsizásra Budapesttől (Naschy történelmi Magyarországa óriási területet ölel fel).
Az iparosság és lelkesedés halmazából valami egészen jellegzetes áll össze: egy Paul Naschy Film. A kritikusok által számkivetett, hazájában magányos farkasként küzdő horrorista önmagára talált Waldemar Daninskyben. "A privát életemben nem vagyok túl optimista, ezért is domborítottam ki a tragikus oldalát ennek a végzetével vívódó embernek. Mindenek előtt egy szentimentális figuráról van szó" - válaszolta egy régi Mad Movies interjúban arra a kérdésre, miért bújik újra és újra az áldozat-szörny bőrébe. Félreértés ne essék: noha dajkájával az oldalán a depis Waldemar szinbádi anyámasszony katonája,
... farkasemberként az egyik legagresszívebb példánya fajtájának. Karmait a katolikus Franco-rezsim alatt élesítő likantrópia az elemi ösztöneit szabadjára engedő férfiember betegsége. Ezt illusztrálandó, a szűzként bemutatkozó, majd a produkció mindhárom jónőjével összefekvő emo-hős szex közben ordasodik ki. Az állatias hajlamokkal folyamatosan küzdő lét konfliktusát csak a házasság vagy a halál tudná feloldani. Mivel a kettő egy és ugyanaz, a szomorgató befejezésben a férfit szíve választottja szabadítja meg szenvedéseitől. Szörnyfolklór-ismeretünk is bővül egy érdekességgel: a farkasember áldozatainak szemét a temetés előtt ki kell vájni. Belőlük lesznek a vakhalottak, de ez már egy másik történet.
A CURSE OF THE DEVIL a Naschy-szűz többségnél heveny násítást fog kiváltani, bevallom, elsőre annak a rendje és módja szerint én is belealudtam. Másodjára az atmoszféra, vagy talán P.N. szerzői kézjegyének az átka a markában tartott (= végignéztem), János, a farkasember showját lopó pszichopata egyenesen a szívembe ámokfutotta magát. A mindig a megfelelő dramaturgiai pillanatban beugró torzonborz baltás gyilkosra bármelyik azeri forgatókönyvíró büszke lenne.
"Minden idők egyik legnagyszerűbb spanyol horrorfilmjében" (borító idézet!) egy kelet-európai horrorfilm illúziója párosul a black metal lemezek szövegvilágával.
"Minden idők egyik legnagyszerűbb spanyol horrorfilmjében" (borító idézet!) egy kelet-európai horrorfilm illúziója párosul a black metal lemezek szövegvilágával.
Bónusz trekk: a keretes flashback-szerkezet jópofa záróképpel. Az angol szinkron pokoli.
