2015. február 28., szombat

A jiang hu hallgat - előszó wuxiákhoz


Spanyol hódító kérdezi a kínai tábornoktól:

- Miért tud az a harcos repülni?

- Ezt "lágy kungfunak" hívják a harcművészek birodalmában.

- Hol van a harcművészek birodalma?

- Ó, az nem egy hely. Mi jiang hu-nak nevezzük, ahol a kardforgatók gyülekeznek.

- Na és hol van az a jiang hu, ahol a  kardforgatók gyülekeznek?

- Nos, a jiang hu, ahol a kardforgatók... (töri a fejét) Hát az ott van, ahol a kardforgatók vannak, és azt mi jiang hu-nak nevezzük.


A spanyol saját katonájához fordul:

- Te érted, amit mondott?

- Nem én, de Ön beszéli a nyelvjárásukat, hát maga sem értette?


- Ö... dehogynem. Akkor indulás a jiang hu-ba!


SWORDSMAN 3 - THE EAST IS RED



KILLER CLANS FROM OUTER SPACE

"Dzsiang hu", kantoniul kong wu, magyarul folyók és tavak. A filmek angol felirataiban underworld-nek, esetenként martial world-nek fordítják. Párhuzamos univerzum, egyfajta létforma, amiben falvak, klánok, szekták, kóbor lovagok a saját becsületkódexeik szerint élnek. A két világ között van átjárás, a jiang hu-ba bele lehet sétálni és ki lehet jönni belőle. A wuxia fikciók idealizált jiang hu-jának saját neve van: wu lin, a harcművészek birodalma. A jiang hu-ban nincs egységes törvénykezés, ezért állandó az anarchia, az egymással konfliktusban lévő hatalmi tömörülések között szüntelen a háborúskodás. Eme se eleje, se vége csatatérben a helytálláshoz elengedhetetlen a harcművészetek minél magasabb, akár emberfeletti szintű ismerete (mindenki kungfuzik és repked sztereotípia). 

A háború utáni Hong Kong wuxia-filmtörténetében három fő jiang hu ábrázolást tartanak számon: az ötvenes-hatvanas évek mágikus fantáziavilága szuperhősökkel; 
THE INVINCIBLE YUANYANG SWORDS

King Hu és Chang Cheh, a hatvanas évek második felének két meghatározó (és egymástól gyökeresen eltérő stílusú) rendezőjének történelmi hátterű, valóságközeli akciófilmjei földi halandó szereplőkkel;
COME DRINK WITH ME {SHAOLINOK SZÖVETSÉGE}
THE ONE-ARMED SWORDSMAN

és az újhullámos Tsui Hark fémjelezte trend, melyben szemlátomást az előző kettő tradíció keveredett amolyan posztmodern módra. 
SWORDSMAN 2 {A KARD MESTERE 2}

A hiányzó láncszem: a Shaw Brothers stúdióban 1976-82 között készült, Chor Yuen rendezte, a kortárs wuxia irodalom prominens írójának, Gu Longnak a könyveit adaptáló filmfolyam. A KILLER CLANS-tól a SPIRIT OF THE SWORD-ig tizennyolc ugyanabban a jiang hu játéktérben bonyolódó barokkos kalandfilm, detektívkrimik csavarosságával elmesélve. A  néző a szereplőkkel együtt az orránál fogva van vezetve, áruló áruló hátán, senki sem az, akinek kiadja magát, még a holtak sem holtbiztosak. A maguk idejében ezek az akciójelenetekkel és némi erotikával tarkított thriller-wuxiák a stúdió nagy közönségsikereit gyarapították.



A fatalizmus hangján megszólaló hongkongi újhullám két jiang hu dekonstrukcióval gazdagította a műfajt: a THE BUTTERFLY MURDERS Tsui Harktól (1979) és Patrick Tam formalista THE SWORD-ja (1980). Mindkét kosztümös alkotás a wu lin hírnévre és glóriára rákattant világának önpusztító, sötét oldalát hangsúlyozza. 



"Ahol kardok vannak, ott gyilkosságok" - dobja oda fegyverét megbízójának a megvilágosult bérgyilkos a KILLER CLANS végén. A THE SWORD - amely tulajdonképpen letisztult, modern variáció Chor Yuen filmjeire - azzal fejeződik be, hogy mestere és szerettei halála árán az első számú kardforgatóvá vált főhős a tengerbe veti kardját, szimbolikusan szakítva a jiang huval



A kifejezés elvont, de utalhat létező életformára, például a triádok alvilágára; a gengszterek körében a társadalmon kívül fekvő jiang hu mítosza különösen népszerűnek bizonyult. YOUNG AND DANGEROUS, WAR OF THE UNDERWORLD, A TRUE MOB STORY, JIANG HU -THE TRIAD ZONE - néhány hongkongi gengszterfilm, aminek (kínai) címében szerepel a jiang hu.


A JIANG HU HALLGAT

Lam Kee To forgatókönyvíró (SWORDSMAN, CHINESE GHOST STORY 2, BRIDE WITH WHITE HAIR) rövid esszéje:


Jelenleg a nyugatnak minimális elképzelése van a jiang hu jelentéséről és csak átírással tudják kifejezni. Talán úgy tekintenek rá, mint valami ködbe burkolt helyre. Azok az értelmiségiek, akik azt állítják, hogy átlátnak a ködön, eljutnak egy értelmezésig, de az legfeljebb a saját álláspontjukból nézve lehet érvényes. Vajon létezik egy csatorna, amin keresztül megszólaltatható a jiang hu, vagy a jiang hu sosem beszél? 


A titok nem került napvilágra, és akik a jiang hu-ban maradnak, nem fogják felfedni a titkot. Valójában a jiang hu nem széles körben elterjedt jelenség, hanem egyéni szellemiség, ami tanulatlan és vad. "Amíg vannak emberek, addig van jiang hu." Ez a jiang hu a gyakorlatias, Cse Ju féle ősi kultúrához tartozik, nem ahhoz a látomásszerű civilizációhoz, amit a Sárga Császár kezdeményezett. Amikor e kultúra a dél-kínai gondolkodásmódot használva kutatta a jiang hu-t, először megszülettek a novellák, majd a filmek, végül a hongkongi mozi fősodrának részévé vált. 


A becsület és tisztesség az alacsony sorban élő emberek tulajdonsága. Ők sosem beszélnek róla, míg akik drámáikban és bírálataikon keresztül igen, azok kívülállóként, a távolból figyelik a jiang hu-t.  A jiang hu hallgat, sosem szólal meg a maga nevében.


Akik a jiang hu ügyeiről beszámolnak, akár személyes tapasztalatokra hivatkozva, a múlthoz tartoznak. Csak azért mernek megnyilatkozni, mert hasznot húztak a jiang hu-ból, vagy mert ki akarnak belőle vonulni. Ha a jiang hu titkai elhangzanak, azok már a múlté. A jiang hu-ban túlélők hallgatnak.


huszonegyedik században újranézve a KILLER CONSTABLE-t, az abban ábrázolt világ nagyon hasonlít a miénkhez, legfeljebb a helyzet van kiélezve. Talán valaki beszélt a jiang hu nevében a filmvásznon, de manapság még olyan filmjeink sincsenek, mint a KILLER CONSTABLE. A vak, árván maradt lány, a film egyetlen túlélője sehol sem található. A mostanság népszerű filmek bürokratikus és kommersz szemléletűek, a jiang hu nevében senki sem szólal meg bennük. Ekképpen a jiang hu ismét hang nélkül maradt.


Eredetileg megjelent: Kuei Chih Hung, the rebel in the system (2011)

2015. február 22., vasárnap

Deliria Academy Awards™ 2015


Hello mindenkinek, a nevem Maxwell Caulfield, alias Jaguár, az új amerikai szuperhős. 

Nemrég még elkeseredett, munkanélküli filmszínész voltam tetemes adóssággal, mígnem tegnap délután megcsörrent a telefonom. Ma alá is írtam a szerződést a Sony-val, hamarosan találkozunk a mozikban! Rosszabb esetben VoD-n. A forgatókönyv koncepciója annyira újszerű, meg kellett esküdnöm, hogy nem árulok el semmit a történetből. Két órával utána a koreai takarítónő kitette az egészet a netre:


Ne legyen a nevem Jaguár, ha ez nem drámai, meg posztmodern, meg sötét, mint a producer agya. Okay, elég legyen az önreklámból, üdvözlök mindenkit a Deliria Akadémia díjátadó gáláján. Lássuk, kik emelkedtek ki az elmúlt esztendő kiemelkedő felhozatalából:

Látványtervezés/díszlet:
Shaw Bros.

Speciális gumimaszk effektus:

Akciókoreográfia:

Zene:
 Gerson Kingsley
SILENT NIGHT, BLOODY NIGHT

Vágás és ragasztás:

Operatőr:
Arthur Grant

Női mellékszereplő:
Simone Signoret

Férfi mellékszereplő:
Juhász Ferenc

Színésznő:
Sheila Keith

Színész:
Vincent Price

Forgatókönyv:
Larry Cohen

Rendező:
David DeCoteau
A JAGUÁR BOSSZÚJA*

Film:

Legjobb amerikai nyelvű film:

* Diszkvalifikálva. A legjobb rendező díját egy későbbi időpontban adjuk át.

2015. február 15., vasárnap

Giallo-szerűség #2: QUALCOSA STRISCIA NEL BUIO (1971)


Írta és rendezte a szenzációs, az egyszeri, a megismételhetetlen Mario Colucci! Még el sem dördült az első lövés, máris a tetőfokára hág az izgalom. Colucci, Colucci, honnan jössz és hová tartasz? Nos kérem, Coluccinak összvissz két rendezését vetítették az olasz filmszínházak, először egy spagettiwesternt (VENDETTA PER VENDETTA), majd ezt az angolul SOMETHING CREEPING IN THE DARK címen a feledés sötétjébe kúszott természetfeletti krimit. Szintén Colucci műve az adatbázisokból kimaradt L'ALTRO PIATTO DELLA BILANCIA ("A mérleg másik nyelve"). A Philippe Leroy és Catherine Spaak főszereplésével 1972-ben leforgatott film a producer "pénzügyi problémája" miatt dobozban maradt. Hogy ennek köze volt-e Colucci hirtelen eltűnéséhez a filmiparból, azt csak sejtjük. A magyar nyelvű internetes kutakodás érdekes adattal szolgál: egy 1915-ös születésű olasz festőművész Mario Colucci néven alkotott. Vessük csak össze a dripping technikát alkalmazó festményét egy filmből vett képkockával:


Tíz titokzatos idegent hoz össze a szűnni nem akaró ítéletidő egy elhagyatott motelben. Mivel a víz elönti a közeli főutat, a vendégek kénytelenek megszállni a motel tulajdonosánál. Mindannyian a lehető leghamarabb szeretnének tovább utazni: Ed, a veszélyes fegyencet szállító rendőrtiszt, egy rejtőzködő szerelmespár és ismeretlen céllal utazó, magányos emberek válnak átmenetileg kényszerű lakótársakká. A menedék biztonsága azonban hamarosan a borzalmak birodalmává válik. Egy rejtélyes gyilkos egymás után öli meg a kísérteties szálló vendégeit ... Nem mindennapi izgalmas és meghökkentő fordulatokkal megtűzdelt thriller: a műfaj egyik csúcsa. (Filmtett)


Az AZONOSSÁG című 2003-as hollywoodi csúcsterméknek köszönhetően nem kellett vesződnöm a cselekmény begépelésével, még a veszélyes fegyencet szállító rendőrtiszt is stimmel. Az egyetemes kultúra legősibb horrorkliséjéinek éjszakáján az Öreg Sötét Házban idegenek gyűlnek össze. Idegenek, de néhány euro-kult arcot biztosan fel fogunk ismerni közülük. A vendégsereg unaloműzőként spiritiszta szeánszba kezd, melynek során megidézik a villa elhalálozott tulajdonosnőjének, az okkultista férjgyilkos Lady Marlowe-nak szellemét. A kísértet sorban szállja meg a szereplőgárdát, gyilkosságok és egyéb huncutságok elkövetésére sarkallva őket. 

-Mit gondol felügyelő, vajon kollektív hallucinációról van szó, vagy valóban létezik egy rémisztő valóság a sajátunkén kívül? Nem tudom - válaszol a felügyelő.

Az olasz másodosztályú liga kitartó szurkolóiban egy hasonlóan fogas kérdés fogalmazódik meg: vajon ez egy giallo, vagy mi a fészkes fene?


Valami kúszik a sötétben a jelek szerint részben a CONTRONATURA koppintása, egy 1969-es Antonio Margheriti rendezés alkalmi társasággal, szeánsszal, bosszús kísértettel. Mivel módfelett hasonlatos hozzá, muszáj megemlítenem a három évvel később készült THE KILLER RESERVED NINE SEATS-t. A középszerű giallóban egy ódon kőszínház falai közé rekednek a szereplők. Miközben a maszkot viselő sorozatgyilkos a színpadon és mögötte végzi a dolgát (a STAGEFRIGHT előképéhez volna szerencsénk?), a történet belép a természetfelettiség szférájába. Ezekben az átmeneti filmekben (lásd még a SEVEN DEATHS IN THE CAT'S EYE-t) az ihletet kereső forgatókönyvírók a gótikus horror tulajdonságait ruházták rá a pszichológiai krimi műfajára, magától értetődően meglehetős felemás eredménnyel. A QUALCOSA a "gótikus giallo" trend állatorvosi lova, amennyiben a két filmtípus nem keveredik homogén anyaggá, egyszerűen csak összecsapták őket, lesz ami lesz alapon.


1.) A ház hideg szíve. A THE HAUNTING szellemében Colucci és operatőre, Giuseppe Aquari (aki az említett KILLER RESERVED-et fogja fotografálni - milyen kicsi az olasz filmvilág!) torzító optikákkal, "lélegző" szubjektívekkel, lassan kúszó kameramozgásokkal próbáltak frászt hozni a nagyérdeműre. Semmi ördöngös speciális effektus, ilyenekre nem is tellett volna, csak a valami nyugtalanító jelenléte a sötétben. A címben sugallt hangulatot leginkább a szeánsz vagy a pince-jelenet adja vissza. A befejezés megdöbbentő, ha mással nem, hát puszta eszköztelenségével. A kívülről makett (!), belülről a De Paolis stúdió műtermében berendezett ház temérdek ingaórájának ketyegése egy késői Lucio Fulci darabban, a THE HOUSE OF CLOCKS-ban kísért tovább. Ha csak sima kísértetház-horror lenne, ennyivel meg is úsznánk, csakhogy...


2.) Tíz kicsi digó. A Kesztyűs Gyilkos ugyan szabadságot vett ki, mégis az a fura érzésünk támad, hogy egy botcsinálta giallóba csöppentünk. A banális/cinikus dialógusokat köpködő szereplőtípus-gyűjtemény szolgáltatja a pszichológiai hátteret, vagyis a műfaj lelki világára jellemző általános mizantrópiát.

- Ki ez a Spike?
- Egy őrült gyilkos.
- Nagyszerű! Jó társaságba kerültünk!


Spike, az őrült sorozatgyilkos kivételes egyéniség, aki identitását az aljasságon keresztül találta meg. A többiekhez képest menő figura, jól áll rajta a bőrkabát és még zongorázni is tud. Spike-ot Farley Granger alakítja. Az amerikai filmszínész fénykorában Hitchcock-sztár volt Hollywoodban (IDEGENEK A VONATON, A KÖTÉL), aztán Rómába költözve efféle trash-giallókban (SO SWEET SO DEAD, AMUCK) kamatoztatta kopásnak indult hírnevét.  


Az önelégült férfi közveszélyes virtuozitása rögtön elbűvöli Sylviát, a kielégítetlen feleséget (szuper-MILF Lucia Bosé, a BLOOD CEREMONY Bátori Erzsébetje). Spike zongorafutamai alatt az ébren álmodó nő körül elsötétül a nappali, lassított felvételen szado-mazo keringőbe kezd perverz vágyainak alanyával.


-Mond, milyen érzés ölni? provokál a nő. A válasz maga a giallo ars poetica: -Azt hiszed megértenéd? Ezernyi félelemhez, ezernyi előítélethez, ezernyi babonához kötve? Nem, a te életed tele van hiúsággal és kompromisszummal. Sosem értenéd meg, milyen érzés megszabadulni ennek a dekadens világnak az összes ostoba képmutatásától. 
Spike tudja, miről beszél, őróla mintázták a  szürke  sárga ötven árnyalatát.


Sylvia férje szintúgy klinikai eset, nem véletlenül őt pécézi ki először a szellem, felszínre hozva az arrogáns karakter elfojtott homoszexualitását. Giacomo Rossi-Stuart (KILL, BABY, KILL) önmagában különc jelenség, kirúzsozott szájjal, női hanggal meg aztán pláne. A bajuszos doktor (Stan Cooper - LA ORGIA DE LOS MUERTOS) és női asszisztense vonzódnak egymáshoz, szégyenérzetük azonban megakadályozza szerelmük kiteljesedését. A szemüveges, kontyos asszisztenst a szobájában látogatja meg a libido-liberátor fantom, a szemüveg lekerül, a vörös haj kibomlik, a nő gyönyörű, a bujaság végre útjára indulhat.


Egy szexibb, merészebb filmben talán a hálóing is lekerülne, vagy egyszerűen csak Mia Genberg színésznő nem vállalta a nyílt színi erotikát.


Mia és Pia Genberg, a Rómába modellként megérkező svéd ikerpár kisebbfajta szenzációt okozott a Cinecittá környékén, a hatvanas évek első felében négy vígjátékban szerepeltették őket együtt. 


Miának a QUALCOSA az egyetlen horrorfilmje, rögtön utána visszavonult. Piára még visszatérünk.

Ne kopogtass a pokol kapuján, mert még megnyílik - filozofál a filozófus, történetesen a film zeneszerzője. Az elképesztő mennyiségű, 210 címet tartalmazó filmográfiával rendelkező Angelo Francesco Lavagnino komponált muzsikát Sergio Leonénak (A RODOSZI KOLOSSZUS), Orson Welles-nek (FALSTAFF), Lucio Fulcinak (BEATRICE CENCI). A QUALCOSA kifejezetten érdekes hangzásvilágú (pl. a főcím feliratait hangsúlyozó téma). Ha Lavagnino bávatag alakításából bármire következtetni lehet, a kottázáshoz valóban jobban értett, mint a színészethez. A maestro és piája, utóbbira mindjárt visszatérünk:


A rendőrtiszt szerepébe Dino Fazio ugrott be. Ő sem profi színész, hanem a produkció producere. Lady Marlowe gázsiján ennél is többet tudtak spórolni: a DJANGO női főszereplőjeként ismert Loredana Nusciak csupán egy fekete-fehér fényképen teszi tiszteletét. „Nusciak filmes karrierjét 1975-ben abbahagyta, utána több mint tíz évig fényképregényekben működött közre” – süti el a poént a magyar Wikipédia. A fotónovella ízű QUALCOSA-ban tetten érhetünk egy másik befolyásoló tényezőt is, mégpedig az alkoholét. Ahogy felfedezik a piásszekrényt (5. perc), elkezdődik a szolid italozás. 


Nem csoda, hogy egy idő után mindenki rémeket lát...


A sokat látott giallisták tapasztalatból tudják: nem minden arany, ami sárga, még ha digitálisan ki is fényesítették (az olasz DVD bellissimo). A hasonlóan ellenszenves bábfigurákat mozgató Mario Bava idioszinkratikussága (szokatlan, egyéni) Coluccinál inkább tűnik idiotizmusnak. El lehet lenni vele, vannak mozzanatai, melyek szürrealitásukkal csábítanak, de ahogy a Delirium filmkalauza megjegyzi, „csak a szánalmas gyűjtők” pazarolják rá idejüket. Én már kétszer láttam.