2016. január 24., vasárnap

LA ORGÍA NOCTURNA DE LOS VAMPIROS (1972)

León Klimovsky, spanyol

Közreműködik:
a hispán Bud Spencer
El Golyva
Jack Taylor 
és muchos otres.

"Igaz, hogy Klimovsky, Jess Franco és a többiek sok zsánerfilmet készítettek a hatvanas-hetvenes évek folyamán, de vegyék figyelembe azokat az időket, amikor a szigorú cenzúra korlátozta a témákat. Mi volt a spanyol filmekben? A hadsereg vagy az egyház tetteit dicsőítették, a gyerekek énekeltek, a lányok jótékony célokra gyűjtöttek pénzt, a nélkülöző család imádkozott, abban a reményben, hogy megnyerik a lottófőnyereményt... A zsánerfilm sikerének köze volt a cenzúrához, mert egy kis erotikával fűszerezve olyan dolgokat művelhettek benne, amelyeket komoly filmben nem engedtek meg. Nagyra becsültem Klimovskyt, ahogyan a színészeivel bánt, a leleményességét a forgatások idején, a kulturáltságát." - Jack Taylor


Temet a falu. A sírgödörbe eresztett koporsó véletlenül kinyílik, a feketére szenesedett, még füstölgő tetem láttán a gyászolók futásnak erednek. A romos környezet, a temetői pánik, a férgektől hemzsegő főcím plasztikusan fogalmazza képekbe az eljövendő másfél óra hangulatát.


Átutazóban lévő városiak egy isten háta mögötti faluban kénytelenek eltölteni az éjszakát, miután buszvezetőjük szívroham következtében meghal.  Furcsa, de Tolnia nincs a térképen… Egy szintén szállást kereső gépjármű tulajdonoson kívül sehol egy élő lélek, a fogadó mégis mintha már várta volna az érkezésüket. Az üres utcákon kóborolva az egyik vendég végre-valahára összetalálkozik a falubeliekkel, vesztére. A sápadt ábrázatú, vérszomjas parasztok nekiesnek a férfi torkának, a kizárólag élőhalott vámpírok lakta Tolnia új lakossal gyarapodik.


A spanyol fantaterror termékenynek bizonyuló 1972-es esztendejében az olasz koprodukciós THE NIGHT OF THE DEVILS sikeresen ötvözte az európai kultúrkörben gyökeredző vámpír tematikát AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA friss zombis irányzatával. A Paul Naschy-rendezéseiről ismert León Klimovsky hasonló dolgozatának hatásosságát nem kis részben az egyszerre földhözragadt és földöntúli atmoszférával körülbástyázott helyszínének köszönheti. A Madrid közelében fekvő település akkoriban számos spanyol fantasztikumnak adott otthont (lásd például a vakhalottas NIGHT OF THE SEAGULLS-t). Mintha Bunuel Föld, kenyér nélkül című dokumentumfilmjében megörökített terméketlen, felföldi vidékre látogatott volna el a stáb, felkérve az ott lakó embereket, hogy statisztáljanak vámpírfilmjükhöz. Az őslakos nyakán éktelenkedő golyva bármelyik speciális effektusnál ijesztőbb látványt nyújt.


Tolnia, Tolna... Megint magyaros hangzású helyiségnév Klimovskynál. A rendező felesége a stáblistákon szkriptesként feltüntetett magyar származású Szél Erika volt. "Az egyik filmtervem a feleségem kéziratán alapult. A "Nők a purgatóriumban" egy Magyarországon megtörtént esetet dolgozott fel. Harminc-negyven évvel ezelőtt az éhínséggel küzdő faluban a lakosság elhatározta, hogy egy nő csak egy gyermeket szülhet. A közösség megölte a csecsemőket vagy az anyákat, így minden asszonynak egyetlen leszármazottja maradt életben. A főszereplő egy bába lett volna, de az általam kinézett színésznő nem vállalta el a szerepet. Valószínűleg túl borzalmasnak találta a történetet." (Van Helsing fanzinben megjelent interjú, 1985)


A lófogakkal támadó élőhalott közösség Romero zombicsordáját idézi, a vámpírmítosz arisztokratikus vérvonalát a falu felett uralkodó Grófnő testesíti meg, szemérmetlenebb kópiaváltozatokban meztelenül is. A spanyolok horror-dívája, Helga Liné által alakított karakter az egyetlen tradicionálisan ábrázolt, kriptában alvó, hegyes szemfogú vérszívó a filmben. Drakula gróf női megfelelője vonzó, társaságra vágyó kultúrbestia, aki szépirodalmat szavaltat vendégével, mielőtt az ágyába csábítaná.


Az aktust követően a megcsapolt áldozatot nemes egyszerűséggel ledobja a hálószoba balkonjáról, egyenesen a maradék után ácsingózó pórnép közé. Klimovsky adandó alkalommal groteszkbe forduló látásmódja többé-kevésbé kárpótol azért, hogy a "vámpírok éjjelének orgiája" nem igazán véres, és a címbéli orgia is ígéret marad.


A zombik és a vámpír mellett megjelenik egy harmadik típusú természetfeletti (gótikus) figura: a szellemgyerek. A lidércszerűen fel- és eltűnő kisfiú az egyik átutazó kislánya mellé szegődik titkos játszótársnak, miközben a felnőttek előtt láthatatlan marad (mindez meglehetősen emlékeztet a THE HOUSE BY THE CEMETERY-re). A sírok között elföldelt játékbaba a legsokkolóbb jelenetet készíti elő, valamint egy megrázó képsort, amiben az anya halott gyermekét kivonszolja a temetőből. Ha tabut kellett sérteni, különösen a katolicizmushoz köthetőt, a spanyol exploitation-inkvizítorok nem hátráltak meg. Bezzeg a zeneszerzéshez nem fűlt a foguk, a lemeztárból összeválogatott rock- és jazztémák egyvelege ugyanúgy elüt a látottaktól, mint a LA REBELION DE LAS MUERTAS-ban.


Talán a VÁMPÍROK BÁLJA láttán, a két forgatókönyvíró, Antonio Fos (CANNIBAL MAN, A CANDLE FOR THE DEVIL) és Gabriel M. Burgos (THE PEOPLE WHO OWN THE DARK) meglepően sok humort csempészett a rémtörténetbe. A férfi főhősből (Jack Taylor) szemen szedett kukkolót csináltak, aki nem rest falba fúrt lyukon keresztül kilesni a szomszéd szobában vetkőző szőkeséget. Húsba vágóbb tréfálkozásba torkollik a fogadó konyhai dolgozójának ténykedése. A nagydarab, szakállas fazon (Fernando Bilbao) kezében baltával járja a falut, hogy végtagokat levágva a szakács friss húst tudjon felszolgálni a szállóvendégeknek. A köszörűshöz betoppanó óriás megélezteti szekercéjét, majd közli a halálra rémült kisiparossal: – Te egy karral is tudsz dolgozni.


A helybeliek ellentmondást nem tűrő megcsonkítása a Grófnő parancsára történik, illetve egy ízben a nyájas modorú polgármester rendeli el az ujjlevágást, amikor a szerencsétlen szakács elszúrja a főételt. A felskiccelt tekintély elvű feudális társadalom arra emlékeztet, hogy ez a mindenkire kiterjedő rettegést és rothadást érzékeltető kortárs horror mégiscsak a (végnapjait élő) Franco-rezsim alatt sarjadt. Olyasmi zajlik itt, mint a spanyol történelmi egyház elnyomó ténykedését zombi-allegóriába öntő Vakhalottak sorozatban. A jelen a múlt csapdájában esik, az elmaradottság, a kollektív fanatizmus felzabálja a haladást. A végkifejlet a kísért a múlt gondolatát támasztja alá: mire a túlélők a rendőrökkel együtt visszatérnek a helyszínre, Tolniának csak a hűlt helyét találják, a település maga is egy fantom-jelenség volt.


A THE VAMPIRES NIGHT ORGY-ban olyan esetleges módon keverednek a vámpír- és szellemtörténetek motívumai, hogy még a mozielőzetes sem volt képes dűlőre jutni az ügyben:


Érdekes mód, ez a jellegzetes fantaterror képződmény variációnak tűnik Herschell Gordon Lewis TWO THOUSAND MANIACS!-jére, vagy hogy a vámpírtémánál maradjunk, bizonyos elemeiben - például a temetői prológus - felsejlik a THE KISS OF THE VAMPIRE. Az 1962-es brit Hammer-produkciót (a VÁMPÍROK BÁLJA egyik poénforrása) Klimovsky később "átdolgozta" az EL EXTRAÑO AMOR DE LOS VAMPIROS-ban. A gyorsan és olcsó eszközökkel dolgozó León, a vámpírprofi (szül. 1906 - nagyjából egyidős volt Terence Fisherrel) ugyanebben az évben a LA SAGA DE LOS DRACULA-t is leforgatta.

2016. január 20., szerda

Fernando Bilbao krónikák

(Előtanulmány a következő bejegyzéshez)


Fernando Bilbao, alias Fred Harris, professzionális Bud Spencer-imitátor.

A spagetti- és paellawesternekben előfordult spanyol színész a KALÓZOK HÁBORÚJA (1971) kosztümös kalandfilmben szerepelt együtt a Spencer - Hill párossal ---

A következő évben őt szerződtették le a rendkívül népszerű Trinitá western-vígjáték sorozat (AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE 1-2) spanyol-olasz koprodukcióban készült koppintásához  ---
Botcsinálta Terence Hillként a Rómában dolgozó amerikai szinkronszínészt, Michael Forest-et tették az oldalára ---

Piedonéra hasonlító főszereplőt keresve az olasz producer Carlo Ponti szintén Bilbao szolgáltatásait vette igénybe három, Antonio Margheriti rendezte akcióvígjátékban.
A kungfura pofonokkal válaszoló HERCULES AGAINST KUNG FU (MING, RAGAZZI! - az olasz cím természetesen a MINDENT BELE, FIÚK!-ra hajaz) hongkongi helyszíneivel legalább két évvel beelőzte a PIEDONE HONG KONGBAN-t ---
A Terence Hill-pótlék ezúttal egy bizonyos "Tom Scott" ---

A harmadik Ponti-produkció egy western-vígjáték volt. A WHISKEY E FANTASMI-t Sivatagi szellemek címen nálunk is műsorra tűzték (a televízióban).

Bilbao testalkatát néhány horrorfilm is kihasználta.
Jess Franco Frankenstein-filmjeinek szörnyeként:
DRACULA, PRISONER OF FRANKENSTEIN
THE EROTIC RITES OF FRANKENSTEIN

LA ORGÍA NOCTURNA DE LOS VAMPIROS - "Az Óriás":
Innen folytatjuk.

2016. január 16., szombat

A vasöklű lexikon, amelyik a helyére teszi a Shaw Brothers-t


Új Film Lexikon, Akadémia Kiadó 1971.
Hány darab retorikát lehet egy nyúlfarknyi szemelvénybe belezsúfolni? Én hatot húztam alá.


Kép: VASÖKLŰ TESTŐR

2016. január 10., vasárnap

THE FUNHOUSE (1981)

Tobe Hooper, USA

"Az őrület az, ami megrémít minket, mert fogalmunk sincs a határairól, vagy hogy pontosan hová vezet. Ha a TEXASI LÁNCFŰRÉSZES MÉSZÁRLÁS horrorfilm, akkor emiatt az őrület miatt az." - Fantasy Film Memory 


A slasher-konjunktúra csúcsidőszakában az amerikai rémfilmgyártás úttörőjének számító Universal Pictures egy "halott tinédzserek a szellemvasúton" forgatókönyv megvalósítását támogatta. Rendező: az a texasi láncfűrészes fószer. A város szélén felállított vándorvurstliban szórakozó fiatalok hirtelen ötlettől vezérelve elhatározzák, hogy zárás után a szellemvasút épületében fogják eltölteni az éjszakát. Pay to get in. Pray to get out!


A THE FUNHOUSE első ránézésre nem sokban különbözik a többi slashertől. Úgy kezdődik, mint a HALLOWEEN, és úgy végződik, mint alműfaj bármelyik másik, ellenszenves tiniket daraboló, szende final girljének pokoljárását végigkövető filmje. Jóllehet megkapta a maga R besorolását, Nagy-Britanniában pedig rákerült a video nasty tiltólistára, korántsem annyira véres, mint azt egy korabeli horrortól elvárnánk (a legvéresebb illúzió valóban csak illúzió, egy bűvészmutatvány része). A kétségkívül jól olajozott Panavision/Dolby Stereo halálmasinát az teszi különlegessé, hogy Tobe Hooper működtette. Neccesnek tűnhet szerzői irányba tolni a témát, mikor nem az alany a szerző (a forgatókönyvíró Larry Block egyetlen másik filmes dolgozata az Imdb szerint a CAPTAIN AMERICA sztorija volt, melyet 1985 környékén Tobe Hooper rendezett volna a Cannonnak), csakhogy a THE FUNHOUSE-ban látottak-hallottak többszörösen kimerítik a hooperizmus fogalmát.


Hooper fénykorában kollégái közül fekete humorral felfegyverkezett puritanizmusával tűnt ki, ahogy face-to-(leather)face szembesítette egymással a felvilágosult és a barbár, az új és a régi Amerikát, féktelen farsangi haláltáncba kergetve az összejövetelt. '74-ben (és '76-ban - EATEN ALIVE) ehhez még el kellett zarándokolni az isten háta mögé, a nyolcvanas években viszont szedte a sátorfáját a family, és ők mentek el a városi seggfejekhez (lásd még TEXAS 2). A THE FUNHOUSE mívesen elkészített főcímén a színészek, illetve stábtagok által betöltött pozíciókat a nevek mellett megjelenő bábuk hivatottak jelképezni. A zeneszerző zongorista, a vágó bárdjával lesújtó hóhér, a rendező a szellemvasút bejárata felett terpeszkedő kövér matróna. Ő az, aki a végén kineveti a szüleiknek hazudó, marihuánát szívó, szexen agyaló, tiltott helyre belépő, mások nyomorát kileső, pénzt lopó áldozatokat.


Igazodva Hooper korábbi mozijainak idővonalához, a szabvány slasher-cselekmény estétől hajnalig tart. Kertvárosi családi ház gyerekszobájában berendezett funhouse-ból elindulva a horrortörténelem felelevenítésén keresztül (a család műkedvelő kisfia a HALLOWEEN-t és a PSYCHO-t újrajátszva terrorizálja nővérét az emeleten, odalent a nappaliban a szülők a FRANKENSTEIN MENYASSZONYÁt nézik a tévében) egy igazi funhouse-ban találjuk magunkat. A műrémségekkel teli kulisszában egy hús-vér monstrum ténykedésének köszönhetően valósággá válik a terror. Úgy elbánok veled, hogy soha nem fogod elfelejteni! Soha! - fenyegeti meg a final girl az őt játékból "meggyilkoló" kisöccsét, mielőtt külön-külön elindulnának a vurstliba. Az előérzetekre támaszkodó Hoopernél a végzet hajlamos idejekorán a falra,
vagy mondjuk egy polaroid képre vetülni.
A dühtől eltorzult arcú lányt és A FARKASEMBER plakátjának részletét tartalmazó fénykép nem csak előre jelzi a szépség és a szörnyeteg találkozását, de a kimerevített pillanat közös nevezőre hozza őket: a szépség, mint szörnyeteg. A THE FUNHOUSE ördöge a részletekben (párhuzamokban) lakozik.

A vurstli lényegében ugyanazt a szerepet tölti be, mint a texasi tanya, ahová annak idején betévedtek a hippik, legfeljebb annyi a különbség, hogy a helyszín az olcsó szórakoztatás igézetével vonzza magához a kölyköket. A vidámpark attrakciói torzszülöttekkel, go-go lányokkal az idejét múlt exploitationt idézik, a szellemvasút a horrorfilmek kísértet járta ódon sötét háza (az épületben játszódó jelenetek hangsávját a hatás kedvéért négycsatornás surroundban keverték). A középosztálybeli komfortzónából a mutatványosok groteszk világába behatolva eljutunk egészen a horror origójához, a láncos-kampós húsfeldolgozóra emlékeztető gépházba. A félelemkeltés masinériája hatalmas fogaskerekeket mozgatva csikorog.


Az ártalmatlan illúzió és a mögötte lopakodó borzalom ütköztetése szürrealitást teremt, nagyjából A VISZBABÁK HÁZÁnak megfelelő '80-as évekbeli rémfilmet, akkoriban divatossá váló reflexióval a horror popkulturális beágyazottságáról. Hooper előző tévéfilmje, a Stephen King adaptáció SALEM'S LOT ugyancsak szerepeltetett szörnyrajongó kisfiút, de például a CREEPSHOW is moziplakátokkal kidekorált gyerekszobából indul. A nyitány idézetei nem holmi túlbuzgó főhajtások a mesterek előtt, hanem a THE FUNHOUSE valóságának ágyaznak meg. A kezdés tükrében például vaskos iróniát hordoz a jelenetet, amiben az otthonról elszökött kiscsávóra az első szembejövő idegen tréfából fegyvert fog, teli szájjal beleröhögve a gyerek riadt képébe.

Körmönfont módon egy másik párhuzam is kirajzolódik két családi fészek, egy széteső félben lévő kispolgári família és a csepűrágók összezáró közössége között. Egyik oldalon whisky pohárból szolidan alkoholizáló anyuka, tehetetlen apa, egymást terrorizáló gyerekek, a másikon flaskából vedelő, gyerekbántalmazó degeneráltak. A szellemvasutat üzemeltető családfő tőrőlmetszett délvidéki Hooper-suttyó (Just protectin' my family), Frankenstein szörnyének maszkját viselő fiában Bőrpofa kereszteződik a Universal szánalomra méltó kreatúrájával. Ismét egy szubverzív párhuzam: "normálisék" csemetéjét szintén maszkban látjuk először, amint gyilkosságot játszik. Egyikük a horror tömegkultúra fogyasztója, egy horrorfreak, a másik, a valódi gyilkosságok elkövetője, egy freak, aki maga a horror --- 

Van abban valami (posztmodern) perverzió, hogy a szellemvasút peronján dolgozó torzszülöttnek egy hasonlóan szomorú sorsú szörnyalak mögé kell rejtőznie ahhoz, hogy ne hozza rá a frászt a látogatókra, nem beszélve arról, ahogyan Hooper ikonikus hivatkozását a saját elmebajával fertőzi meg. A viccesnek induló, majd felettébb kényelmetlenné váló jelenetben a kurvázásra is kapható jósnő kiveri a szexre vágyó Boris Karloffnak - egy Universal Pictures produkcióban! A félig leskelődő pozícióból felvett, brutális gyilkosságba torkolló esemény talán az egyetlen olyan alkalom a filmben, amikor a rendező hardcore őrülete a maga be- és kiszámíthatatlanságával a felszínre tör. A rákövetkező meghitt családi kupaktanács, melyben az apa "még egy rossz dolog" elkövetésére ösztönzi fiát egy közös pecatúra kilátásba helyezésével, tovább ápolja a TEXASI LÁNCFŰRÉSZESben megismert gonoszkodó szatírát - magával ránt az embertelenségbe, hogy ott valami nagyon is emberit felvillantva tükröt tartson elénk. Apropó embertelenség. Hooper a DVD-n lévő interjúban megerősíti, amit amúgy a film is sejtetni enged: a családból hiányzó anya szerepét egy mutatványos bódéban kiállított emlős tölthette be. Múúúúú...


A slasherekben általában nem a színművészet magasiskoláját gyakorolják, ettől függetlenül akad a társulatban néhány kiváló jellemábrázolást nyújtó színész. A fiatalok közül egyedül Elizabeth 'final girl' Berridge (AMADEUS) érdemes említésre, törékeny lénye a klasszikus Argento-lánykákra emlékeztet. Az apa szerepében Kevin Conway méltó utódja Neville Brandnek az EATEN ALIVE-ból, és még felirat sem kell hozzá. Conway ragaszkodott ahhoz, hogy ő alakítsa a vurstli kikiáltóinak mindegyikét, rájátszva a beltenyészet tematikára.  Jósnőként a kétszeres Oscar-díj jelölt Sylvia Miles (ÉJFÉLI COWBOY) magával ragadó drámai erővel teszi tönkre karrierjét. Karakterének neve megegyezik a NIGHTMARE ALLEY jósnőjével ---
Hoopernek ez a mutatványosok között forgolódó 1947-es noir adta az ihletet, amikor nekiállt megcsinálni a filmet. (Ha nem mondja, én bizony Tod Browning FREAKS-jére tippeltem volna.) Brian De Palma filmjeiben előforduló William Finley (a PHANTOM OF THE PARADISE címszereplője) külön magánszámot ad elő a bűvészsátorban. Hooper szemlátomást ezeknek a sleazy figuráknak a társaságában érzi leginkább elemében magát, a tini-mészárlást inkább amolyan kötelező feladat gyanánt rendezi le, meglepő önmérsékletről téve tanúbizonyságot a splatter-effektek terén.  


Hooper első két grindhouse mozijával összehasonlítva a kivitelezés multiplexekbe illően polírozott. A díszlet pazar, egy komplett vidámparkot raktak össze az alkalomhoz, a szimfonikus zenét nagyzenekar adja elő, a szélesvásznú képet kapós magyar születésű operatőr fotografálta. A véletlen műve, de a másik hírhedt vurstli-horrort, a valamivel hosszabb című és jóval alacsonyabb költségvetésű INCREDIBLY STRANGE CREATURES WHO STOPPED LIVING AND BECAME MIXED-UP ZOMBIES-t (1964) is Hollywoodba emigrált hazánk fiai fényképezték.


Magyar operatőrökre jellemzően Andrew Laszlo (THE WARRIORS, SOUTHERN COMFORT, RAMBO) maga világította be a díszletet, nagy műgondot fordítva a képkivágatokra (Minden képkocka egy Rembrandt címen írt szakkönyvet). Ahogy a hálás producer hangsúlyozta a Fangoriában, nélküle elúszott volna a költségvetés. Carpenteresen precíz beállítások, argentósan erős színek, spielberges becsillanások (lens flare - lásd alább) az ismérvei László operatőri munkájának.


Hooper következő melója egy Steven Spielberg felügyelte szellemvasút, a POLTERGEIST volt. Vissza a gyerekszobába.