2017. június 17., szombat

MANIAC COP (1988)

William Lustig, USA


Larry Cohen (GOD TOLD ME TO) megírta, William Lustig (MANIAC) megrendezte, a Shapiro-Glickenhaus Entertainment (FRANKENHOOKER) bemutatta. A közreműködők névsorából adódik, hogy független New York-i exploitation filmről van szó, még úgy is, hogy anyagi megfontolások miatt a jelentős részét Los Angeles utcáin forgatták. A cselekmény rövid leírása a Drive In 2000 VHS-borítóján olvasható.


Lustig a  hőskorszak talán legdurvább slasherfilmjével és egy szintén New York-ban játszódó poliziesco-homázs akciófilmmel (VIGILANTE) a háta mögött olyan rendezővé vált, mint egy tapasztalt rendőrjárőr: magabiztosan mozog a nagyvárosi dzsungelben, nem hezitál, ha erőszakot kell alkalmaznia, akciójelenetei büntetnek. A MANIAC COP slasherként és akcióthrillerként nézve egyaránt kellően mozgalmas, nincs benne holt idő, ebből kifolyólag annyira rövid, hogy E-180 kazettán bőven ráfér utána a második rész. A reklámszlogenjét kölcsönvéve: a Mániákus zsarut jogában áll kritizálni, de minek?


Hogy mégis hagy maga után némi hiányérzetet, annak magyarázatához alá kell rendelni a filmet a szerzőiség-elméletnek. Larry Cohen ugyanis egy rá jellemző, műfajilag szabadfogású (természetfeletti horror; Hitchcock-thriller; zsarufilm) történetet eszelt ki, melyben a hétköznapok egyik biztonságosnak hitt pillére omlik rá az átlagemberekre. A nyitány tipikus coheni szubverzió, egy baromi erős "horog", ami maga után húzza az egész filmet: bűnöző elemek elől menekül egy nő, a parkban meglátja az egyenruhás rendőr sziluettjét, odarohan hozzá, mire fel a biztos úr kitekeri a nyakát.


A gyilkosságok sorozatossá válnak, a médián keresztül keltett pánik elhatalmasodik a városon, a lakosság fegyverért nyúl, ha rendőrt lát. A maga nem éppen visszafogott szimbolikájával, kaján vigyorral a képén (mint amikor a híg betonba beledolgozott áldozatot másnap légkalapáccsal kell kibontani a járdából) a MANIAC COP egy össztársadalmi rémálmot jelenít meg, avagy mi történne akkor, ha a közbiztonságért felelős erőszakszervezetben az állampolgárok nem bízhatnának meg többé. A világ legveszélyesebb metropoliszának tartott New York megtisztításának előestéjén színre lépett zombizsaru annak a korrupt rendszernek az elszabadult Frankenstein-szörnye, amelyik a saját jó hírnevének a megőrzését tartja a legfontosabbnak. A munkáját annak idején Piszkos Harry elhivatottságával végző közszolga haragja nem is kizárólag a sanyarú sorsáért felelős feletteseire súlyt le, akik a mundér becsületét védve börtönbe juttatták őt, hanem civilek életét követeli, így állva morális bosszút a városvezetésen és a rendőrség intézményén.


Cohen intézmény-fóbiás (de véletlenül sem rendőrellenes) szövegének végrehajtójaként Lustig a suspense-akciókra összpontosított, szabálykövető slasherré merevítve a filmet, Jason-szerű s(z)ótlan mumussal, kötelezően nyitva hagyott befejezéssel. Negatívról felújított tip-top kópián nézve megállapítható, hogy a mocskos grindhouse hangulat '88-ra már az exploitation filmekben is a múlté, az alacsony költségvetés nyomait steadicammel, látványos kaszkadőrmutatványokkal takargató stílus osztályán felüli. A színészek ellenben alul lettek instruálva: Bruce Campbell meghurcolt balekja közel sem annyira grúvi, mint az EVIL DEAD 2-ben, a párbeszédekbe egyedül Tom Atkins (a NIGHT OF THE CREEPS-ből) és néhány veterán mellékszereplő lehel életet. Ezek a leharcolt arcok néhány hevenyészett mondattal képesek karaktert formálni, a kopasz kapitányt alakító William Smith orgánumát a Mániákus Zsaru is megirigyelné. Robert Z'Dar annak az akromegáliában szenvedett Rondo 'Creeper' Hattonnak az örökségét vitte tovább, aki a negyvenes években vált kisebbfajta horrorsztárrá rendellenes fejformája miatt.


Fényes karrier a videokölcsönzőkben, nyomában két folytatással (23) + coppintások (PSYCHO COP; MAD COP). Nem rossz, különösen az akkori direct-to-video felhozatalhoz mérten. Viszont nemrég megnéztem a koncepciót mentősökre alkalmazó Szirénázó halált, amiben a forgatókönyvíró saját maga irányította a forgalmat. Mintha abban több lett volna a spiritusz, az a kis extra plusz, amitől egy korrekt B-filmből "A Larry Cohen Film" válik.

2017. június 12., hétfő

THE RED WOLF (1995)

Yuen Woo Ping, 香港

Olvasói levélben megkérdőjelezték a "távol-keleti akcióremekek" létjogosultságát a Delirián. Ki néz egyáltalán ilyeneket manapság? Mittudomén, ezt a bejegyzést mindenesetre nekik dedikálom. 


Yuen Woo Ping nagymester (IRON MONKEY, TAI CHI MASTER, WING CHUN) a kosztümös újhullám lecsengését követően egy modern köntösbe bújtatott kungfufilmmel próbált a hongkongi akciófilmgyártás egyre kiszámíthatatlanabb vizeinek a felszínén maradni, még mielőtt lecsaptak volna rá a hollywoodi cápák.

ÚSZÓ ERŐD, Hong Kong style: utasszállító óceánjárón az első tiszt és beosztottjai, valamint a bárénekesnő és csupa gwailóból álló kísérő zenekara megátalkodott terroristák, akik a hajó széfjében őrzött urániumot akarják megkaparintani. A túlerővel szemben a felesége tragikus haláláig zsaruként dolgozó biztonsági őrnek (Kenny Ho) kell felvennie a harcot, az enyves kezű pincérlánnyal (Christy Chung) az oldalán.


A kínai címben - 虎猛威龍 -  kis híján kisilabizálhatjuk Jackie Chan - 成龍 - becses nevét, amiről meg eszünkbe juthat, hogy Jackie két évvel korábban már jelentkezett egy parodisztikus ÚSZÓ ERŐD/DIE HARD variációval, ami ugyebár a CITY HUNTER volt.  A THE RED WOLF (miért Vörös Farkas az angol cím, amikor a hajót Fehér Bálnának nevezik?) is operál némi vígjátékkal a szórakoztatóiparba szépségkirálynő-választáson keresztül bekerült Christy Chungnak köszönhetően. Már ha volna benne köszönet.
Az ovális arcú komika Vajna Tímea kínai változatát hozza, hogyaztmondja: "Nem akarok lopni, de szükségem van a pénzre"; "Ha gazdag leszek, megveszek egy egész borászatot" stb. Chung idétlenkedéseitől eltekintve egy komoly tétekkel játszadozó, ártatlan emberek tucatjainak lemészárlásában tobzódó akciófilmről van szó, brutálisan banális forgatókönyvvel. 


Pontosítsunk: a stáblistán fel lett tüntetve egy screenplay writter (sic!), de ahogy az a DVD extráiból világosan kiderül, ennek a produkciónak sem volt előre legépelt szkriptje ("összejöttünk egy megbeszélésre, ott elmondták, nagyjából miről fog szólni"). Lélekben az IN THE LINE OF DUTY/TIGER CAGE szériák fémjelezte nyolcvanas évekbe ragadva Yuen Woo Ping olyan piszlicsáré dolog tekintetében, mint cselekményvezetés megelégedett a minimummal, a maximumra járatott akciózások majd úgyis elviszik a balhét. Hatalmas rutin és intuíció kellett ahhoz, hogy ezeket a mutatványokat ott a helyszínen, a tizenkét órás forgatási napok folyamán találják ki, márpedig ha hihetünk a tanúvallomásoknak, pontosan ez történt.


"Yuen Woo Ping munkamorálja (a koreográfusok között) egyedülálló abból a szempontból, hogy az akciók megtervezéséhez, kialakításához nem támaszkodik asszisztensekre; az övé egy "one man show". Van saját technikai stábja, de ha vízióról van szó, akkor elsétál, leül egy sarokba, 15-20 percig gondolkodik, aztán visszajön a legelképesztőbb akciójelenettel, amit el tudsz képzelni." - Bob Samuel, az egyik terroristát alakító színész.

A wuxiákban látható drótozásokat csak mértékkel alkalmazták, az erőszak terén ugyanakkor nem ismertek mértéket. Sok tradicionális hátterű kungfu-koreográfushoz hasonlóan Yuen sem igazán szeretett lőfegyverekkel dolgozni, talán az ebből fakadó frusztráció szülte a vérszomjat. A közvetlen közelről fejbe lőtt terrorista agyveleje Christie arcán loccsan. A lángra gyújtott kaszkadőr kolléga hosszan kitartott totálban, lassított felvételen kozmál oda. A befejezéshez valami olyasmit találtak ki, mint az IRON MONKEY cölöpös fináléja: a szó szerint vett suspense középpontjában egy kislány lóg a mennyezetről, kicsiny testén dinamitrudakkal, a kioldó gomb a talpára rögzítve. Ha földet ér: kaboom!


A lövöldözések, ütésváltások közti szünetekben persze feltűnhet, mennyire nem tudott, vagy nem is akart YWP egy épkézláb drámai jelenetet összehozni. Futtassuk ki a családi tragédiát inkább egy olcsó poénra, aztán Uzival küldjünk mindenkit a másvilágra. A nap hőse ugyan csekély karizmával van felvértezve, a hitchcocki aranyszabály, miszerint "minél jobb a gonosz, annál jobb a film" szerencsére a THE RED WOLF-ra is alkalmazható. Esetünkben az ellent erősítő Elaine Lui (a VASANGYALOK 2-ből) lopja el a showt, atomreaktorként sugározva a bűnös szexiséget.


További bűnös élvezetről az idegbetegség tüneteit mutató gwailo-gárda gondoskodik. Ezek a fehér, illetve afroamerikai ördögök csapot-papot hátrahagyva csak azért költöztek át Hong Kongba, hogy kamera előtt verekedhessenek. Egyiküket - aki feltehetőleg a KILLING ZOE-t nézhette meg a forgatás előtt - meg csak azért cipelték magukkal a terroristák, mert számítógépes hackerre volt szükségük a széf kinyitásához, mintha az ázsiaiak informatika dologában még nem lettek volna elég járatosak. 


A THE RED WOLF finoman szólva nem Yuen Woo Ping hongkongi életművének betetőzése, a több szempontból igénytelenségről árulkodó "úszó erőd" mégsem fut zátonyra. A minta hollywoodi volt, az eredmény tufa B-kategóriás HK-Action, az ahhoz dukáló kőkemény harci koreográfiával. '95-ben az ilyesmi szinte észrevétlenül jött és ment, manapság viszont hiánypótló szerepben tud tetszelegni. 

2017. június 4., vasárnap

DER TURM DER VERBOTENEN LIEBE (1968)

NSZK-francia-olasz kosztümös kalandfilm, erotikával, horrorral és Tordai Terivel fűszerezve


Tordai a Neue Delta osztrák filmgyártó vállalattal állt szerződésben, rajtuk keresztül vált nyugat-európai sztárrá a talpraesett kurtizán, Frau Wirtin, alias Szexi Suzanne szerepében. A német közönségfilm ciklusait gyarapító (Karl May-ciklus, Edgar Wallace-ciklus, Frau Wirtin-ciklus) pajkos-kosztümös vígjátéksorozat 1967-1971 között futott le Franz Antel, alias Franszoá Legrand rendezésében. Terike kedvenc osztrák rendezőjének eme munkáját azonban nem a Neue Delta, hanem a germán exploitation úttörő producerének, Wolf C. Hartwignak a cége, a Rapid Film gyártotta (siehe auch KARATE, KÜSSE, BLONDE KATZEN). Az Egyesült Államokban Sikoltó szüzek tornya címen forgalmazták.


A tiltott szerelem tornya (eredeti német cím) Magyarországon készült, a Dunakanyarban, a Vajdahunyad váránál és a filmgyár területén. Ahogy szerte Európában, úgy nálunk is reneszánszukat élték a történelmi kalandfilmek (Tenkes kapitánya; Egri csillagok), éppen ezért erős kétségeim vannak afelől, hogy az impozáns belsőket és a Süsü, a sárkány kulisszáira emlékeztető középkori díszletvárost kizárólag ennek a kis produkciónak a számlájára húzták volna fel. 


Vajdahunyad vára (Városliget):

Egyetlen stock-shot vágókép erejéig feltűnik egy másik ismerős kastély is:

A daliás francia főszereplő tejfelesszájú jobbkezét a pályakezdő Kosztolányi Balázs játszotta,
aki itt éppen Tordai Terinek örül.
Kosztolányinak sem elöl, sem hátul nem írták ki a nevét a stáblistára, pedig övé a második legfontosabb férfiszerep, amíg ki nem vonják a forgalomból. Az akkori kultúrpolitikai viszonyokat ismerve egy ilyen kapitalista "szexfilmben" való részvétellel valószínűleg amúgy sem dicsekedhettek nyilvánosan a hazai színművészek. A viele andere között mellékszerepben láthatjuk még Mécs Károlyt,
valamint Markos Györgyöt,
aki itt szintén Tordai Terinek örül. És akkor ledobta magáról a törülközőt... Hát nem két csehszlovák államvédelmi elvtárs ugrott ki belőle?! (nevetés, taps)

Markos ifjúkorában igen jól festett a vásznon - ő alakítja a királyné udvari festőjét. De komolyan: akár filmsztár is válhatott volna belőle, ha nem bohóckodja el a karrierjét. /Haláli jelenete vitrinkártyán itt./

Adódik a kérdés, vajon az ungarische közreműködésen túl találunk-e elegendő indokot arra, hogy a muzeális jellegű darabot kirángassuk a feledés homályából?


Először is gótikus horrorként, ahogyan az USA autósmozijaiban próbálták eladni, inkább csak jóindulattal lehet értelmezni. Az első öt perc ígéretes: vörös kámzsás gyilkosok a vártoronyban, félmeztelen íjásznő, folyóba dobott hullák - mintha egy középkori Edgar Wallace Krimibe csöppentünk volna. Aztán a kardforgató romanticizmus válik a meghatározóvá, miközben azért az egészet továbbra is átszövi a sorozatgyilkosságokkal szegélyezett pikantéria. 


Az impotens király távollétében a nimfomániás Burgundi Margit királyné - Tordai Teri - és két udvarhölgye inkognito nemes ifjakat csalnak fel a vártoronyban berendezett hálószobáikba. Az orgiákat követően a Lotaringiai herceg embereinek segédletével az alkalmi szexpartnereket megölik és a Szajnába vetik. Az angol címben szereplő "virginek" hallatán tehát kivételesen ne lenge öltözetű lánykákat képzeljünk magunk elé, hanem szűkgatyás legényeket. Főhősünket, a még véletlenül sem szűz Buridan kapitányt is lépre csalják egy forró éjszaka ígéretével, de mivel Franciahon legügyesebb Jean Marais-imitátoráról van szó, neki sikerül elmenekülnie a tetthelyről.


A párbajtőrözés és az ablakokból való ki-be ugrálás bajnoka később felismeri az álarcos csábítók egyikében egykori kedvesét, a királynőt. A hajdanán ártatlan virágszálnak induló teremtés a saját apját ölette meg, hogy a trón közelébe jusson. A botrányt tovább tetézi húsz évvel korábbi szerelmük eltitkolt gyümölcseinek felbukkanása. A testvérpár, Philippe (Kosztolányi) és Gautier (Markos) a tudtuk nélkül a saját anyjukra gerjednek rá a "tiltott szerelem tornyában". Jó royalistaként a kapitánynak nemcsak a király becsületét kell helyreállítania, de a történet bajba került szűzkisasszonyát, Blans Düboát (Uschi Glas - 7 VÉRFOLTOS ORCHIDEA) is ki kell mentenie az erkölcsi fertőből.  Hogy aztán jól megba...rátkozhasson vele.


Alexandre Dumas A Nestle-i torony című történelmi színdarabja alapján több francia film is készült, a leghírhedtebb közölük az 1955-ös változat. A három testőr vagy Tulipános Fanfan féle korabeli cape et d'épée (kosztümös, kardozós, romantikus) kalandfilmekbe nem illő erkölcstelenségeivel bemutatásakor közfelháborodást keltett.
Truffaut így írt róla: "Az erotikát tekintve messze túlment mindenen, amit addig látni lehetett. A filmek morális elbírálását végző Katolikus Központnak ki kellett találnia egy új besorolást, amivel figyelmeztetni tudták a szülőket, nehogy a gyerekeik véletlenül megnézzék." Franz Antel ennek a bő tíz esztendővel korábbi botrányfilmnek a remake-jét készítette el. Bár manapság ebben a formájában újramesélve megint vállalhatatlan lenne, 1968-ban, a mozikban is zajló szexuális forradalom hajnalán pár fedetlen kebel vagy fenék, kis vérfertőző intrikával megspékelve aligha verhette ki az erkölcsi biztosítékot - itt a Deliria Katolikus Központban maximum 14-es karikát kapna. Hasonlítsuk csak össze a HEXEN BIS AUFS BLUT GEQUÄLT-tal - csupán egy év választotta el a kettőt, mégis micsoda különbség!


A transznacionálitás jegyében a németesen konvencionális rendezést az olasz operatőr ruházza fel némi stílussal, a franciásan frivol hölgyek leruházkodása ízléses keretek között marad. Ha horroristák és libidomániások igényeit nem is fogja kielégíteni, túlbonyolított kalandfilmként nincs igazán szégyenkezni valója. Buridant, a javíthatatlan szoknyapecért arcpirító pimaszsággal (és perfekt séróval) alakító Jean Piat a Lagerdére lovag kalandjaival aratott sikereket a magyar tévénéző hölgyek köreiben, amikor 1977-ben leadták a '67-es keltezésű tévésorozatot. "Terry Torday" férfi rajongói pedig annak örülhetnek, hogy a vezényszóra vetkőző művésznő a szépsége teljében lett megörökítve, ráadásul egy tőle szokatlan, Báthory Erzsébetre emlékeztető negatív főszerepben. Itt megint egy pikáns kép következne, mondjuk az, amelyiken Tordai félmeztelenül íjászkodik, de én inkább az olasz moziplakáthoz készült grafikát választottam ---


A bejegyzés végére csak megválaszolódott a kérdés: hát persze, hogy érdemes volt kirángatni a feledés homályából, máskülönben nem született volna meg a bejegyzés! Amennyiben a filmet valamilyen oknál fogva a saját szemünkkel akarnánk megnézni, akkor ennek legegyszerűbb módja a német nyelvű, interneten keresztül sugárzott kópia:
http://www.antel-filmarchiv.at/filmclub/der-turm-der-verbotenen-liebe/

2017. május 28., vasárnap

VHS-archívum: forró szex a Mézonban



Ha van egy szabad délutánja 
Teljes diszkréció!

Nyolcvanas évek derekáról származó amerikai pornófilmek (ránézésre celluloid az alapanyag). A "szinkronizált" kazetták valójában narrátorosak, egy nő + egy férfi közreműködésével. Kéjes női hang: Hááát, szűz azért nem vagyok, mivel dugásból élek. Ezt te is jól tudod, végül is ezért hívtál ide.

A borítókért és filmrészletért (amit itt sajnos nem tehetek közzé) köszönet Székely Ádámnak.

2017. május 20., szombat

THE SPIDER LABYRINTH (1988)

Gianfranco Giagni, olasz


Anno 1987-88, Dario Argento (THE CHURCH) mellett egy másik olasz veterán is leforgattatta a maga hasonszőrű horrorfilmjét a Várnegyedben. A legnagyobb művészfilmesek (Fellini, Antonioni, Pasolini, Bertolucci) pályafutását producerként elindító, a fantasztikum műfajával amúgy sem előtte, sem utána nem próbálkozó Tonino Cervi volt az ötletgazdája, társírója és producere ennek a misztikus, okkult horror-thrillernek. Ami a stílusérzékeny magatartást tanúsító rendezőt illeti, Gianfranco Giagninak ez az első és egyetlen említésre méltó nagyjátékfilmje, korábban főképp zenés videoklippeket készített a tévének, a közelmúltban Dante Ferretti látványtervezőről szóló dokumentumfilmmel jelentkezett. A magyar nézőközönség legfeljebb a rossz emlékű Valentina tévésorozat kapcsán találkozhatott a nevével, Crepax erotikus képregényét adaptáló 1989-es széria (nálunk valamikor a kilencvenes évek elején adta le az MTV1) legtöbb epizódját ő rendezte. Apropó fumetti: valószínűleg a THE SPIDER LABYRINTH volt az első olyan mozgókép, ami összefüggésbe hozható Olaszország népszerű kortárs képregénysorozatával, az egy évvel korábban indult Dylan Doggal.
Az egyik forgatókönyvíró, Gianfranco Manfredi később rendszeresen ír történeteket a sorozat számára, "A prófécia" Dylan Dog kötet konkrétan a THE SPIDER LABYRINTH alig leplezett képregényes feldolgozása.

Főszerepben:
Johnny Depp
helyett
Roland Wybenga

A gyerekkori traumája óta pókokkal rémálmodó amerikai vallásprofesszort, Alan Whitmore-t főnökei azzal bízzák meg, hogy utazzon Budapestre és keresse fel Dr. Róth-ot. A titkos nemzetközi projektben részt vevő magyar tudós éppen számottevő eredményeket ért el a kutatásban, amikor tengerentúli munkatársai elvesztették vele a kapcsolatot. 

Vágókép: 

A Budapestre érkező fiatalembert csinos nőszemély fogadja, aki bogárhátú VW kabriójával (ciao, Dylan Dog!) elviszi őt a tudós Országház utca 22. alatt található lakásához.


A félelemtől reszkető idős férfi (a Jászai Mari-díjas színművész, Lőte Attila) sietősen átadja a "bizonyítékokat", majd arra kéri Whitmore-t, további magyarázatokért jöjjön vissza később. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a később túl későnek bizonyul: aznap éjjel Dr. Róth-ot a rendőrség találja meg felakasztva a saját lakásában. A mennyezetről lógó holttestet pókháló fonta be.

"A nagy pókháló minden átjárót lezár... egy labirintus kijárat nélkül."

Róth nemlétező feleségeként bemutatkozó pókboszorka tovább szedi áldozatait, miközben a kíváncsiságtól hajtott Whitmore megpróbálja felkutatni azt a kőtáblát, amely feltárja az ősi vallást követő nemzetközi szekta tagjait összekötő "nagy pókháló" titkát. Az ugye átjött, hogy az egész meglehetősen emlékeztet Roman Polanski A KILENCEDIK KAPU című művére? 


A stáblistán feltüntetett négy forgatókönyvíró amolyan olaszosan kutyulta össze a lovecrafti misztikát a paranoid giallóval. A zsidó nevek (Róth, Weiss, Kuhn) használata arra enged következtetni, hogy a szektát részben a kabbalistákról mintázták. Esetleg a Soros-hálózatról. Sejtelmes krimiként indul, aztán sajátos (argentós) rémálom-logikát követve csap át szürreális képregényhorrorba. A végén Sergio Stivaletti trükkmester egyenesen John Carpenter's A DOLOG babérjaira tör, a finálé utáni finálé a DÉMONOK sorozat rémével fenyeget. 


Tíz-tizenöt évvel korábban, amikor az olasz horror szénája még jobban állt, ehhez hasonló alapanyagból főzték ki a Három Anya trilógiát. A díszletbe bepattogó fekete labda által előre bejelentett gyilkosságok előképeit megtaláljuk Mario Bava és Dario Argento repertoárjában. Különösen Argentóéban: a késeléses nagyjelenet a száradó lepedők között színtiszta SÓHAJOK.


A Cinecittá-gótika nemes hagyományait folytatva az angolul beszélő filmben a snájdig férfi sztárt divatkatalógusból vágták ki, a legendás francia színésznő, Stéphane Audran jó eséllyel pályázhatott volna Mater Tenebrarum szerepére. „Isten? Nincs Isten. Nincs Fény. Nincs Semmi.” 
Időről-időre tiszteletét teszi az euro-kult körökben nem kevésbé legendás William SZÖRNYCÁPA Berger,
az erotikus tartalomért a szemközti ablakban esténként vetkőzőszámot bemutató Paola Rinaldi felelt,
Blaskó felügyelő a fiatalon elhunyt Sipos László.  

Az  abszolút főszerepet azonban nem holmi színész alakítja. Lokáció, lokáció, lokáció: a Várnegyed néptelen utcái,
a belső udvarok,
 a barokkos hotel impozáns csigalépcsővel,
a törökfürdő,
a város alatti barlangrendszer, amely valóságos Dante poklaként tárulkozik fel.

A különböző helyszíneken rögzített jelenetek zökkenőmentesen illeszkednek egymáshoz, velem is sikerült elhitetniük, hogy az óbudai Fő térről bekanyarodva máris a Várban vagyunk, vagy hogy a szálloda az Úri utca egyik épületében található (valójában máshol vették fel a belsőket). Nino Celeste operatőr kameráján keresztül Budapest a különös, archaikus oldalát mutatja, egy veszélyeket rejtő labirintusváros, amiben a "gonoszság takácsai" lassan behálóznak mindenkit. Még akkor is, ha az illető amerikai útlevéllel rendelkezik. Kétlem, hogy bármiféle kommunizmus-metafora húzódna a háttérben, egyszerűen arról van szó, hogy mint azt a SHORT NIGHT OF THE GLASS DOLLS-nál már megtapasztalhattuk, a vasfüggöny mögötti homályzóna igencsak passzol egy olyan pszeudo-giallóhoz, amelyik cselekményét valamilyen rendszerszintű konspirációra futtatja ki.


"Egyszerre kellemesen ismerős és döbbenetesen egyedi" - írta a Deep Red magazin. A gonoszság mozitakácsainak (Bava, Argento, Fulci, Avati) nyomdokain járó film valóban kellemesen ismerős, magyarán tele van klisékkel, de saját jogán is van annyira érdekes, hogy bő nyolcvan percig lekösse az érdeklődők figyelmét. Nem annyira virtuóz, mint a THE CHURCH, szemlátomást költségvetésileg sem voltak azon a szinten, mint Argentóék, cserébe a dramaturgia kevésbé kollázsszerű, simábban állnak össze benne a kirakósdarabok. Maradva az Argento-párhuzamnál, késői olasz horrorként a THE SPIDER LABYRINTH vállalhatóbb, mint A KÖNNYEK kurva ANYJA.


A produkciót hazai részről a Magyar Televízió szervizelte. Itthon semmilyen formátumban nem került forgalmazásra, mi több, eleddig külföldön (beleértve Olaszországot) sem kapott hivatalos DVD-megjelenést. Jelenleg a legjobb minőségben elérhető/letölthető változat az az Italia 1 tévécsatornán sugárzott kópia, amiből a képanyagot szedtem.