2017. december 10., vasárnap

HEROES SHED NO TEARS (1983/1986)

John Woo, 香港

THE KILLER? HARD-BOILED? Nem ám, a HK-hipszterek a "mielőtt híres lett" felhozatalból válogatják ki mindennapi dzsonvújukat. A HEROES SHED NO TEARS ráadásul könnyűszerrel beszerezhető dvdén, úgyhogy kifogásnak helye nincs.


A pisztolyfétisben szenvedő akciófilm-művész első lőfegyveres heroic bloodshed orgiájához a Golden Harvest biztosította a muníciót 1983-ban. A thaiföldi forgatás során átírt forgatókönyv, a különböző nációk tagjaiból verbuvált stáb kommunikációképtelensége olyan háborús atrocitást szült, amit a stúdió nem volt hajlandó bemutatni, még azután sem, hogy újravágatták és egy másik rendezővel kiegészítő jeleneteket forgattattak hozzá. Két sikertelen bohózat között a 14. filmjével (!) karrierje mélypontjára ért Woo az utómunkálatokban már nem vett, nem vehetett részt. A dobozban maradt Sunset Warriors három évvel később bukkant fel újra, egy hónappal azután, hogy A BETTER TOMORROW kasszát robbantott Hong Kongban. A sikert kihasználva kapott egy új címet új fejléccel ("A John Woo Film"), de a meggyőző mozielőzetessel támogatott ősbemutató ("A Szebb holnap rendezőjének új blockbustere") sok vizet akkor sem zavart. Valóban annyira vacak lenne az átkozottja?


Szó sincs róla, pláne, ha a helyén, vagyis a saját kis "dzsungelkommandós" műfaján belül kezeljük. Akkoriban az amerikaiakon kívül az olaszok is előszeretettel űzték ezt a meglehetősen igénytelen sportot, melynek alapfelállása szerint egy profi zsoldosokból álló csapatnak kell teljesítenie valamiféle életveszélyes megbízatást a harmadik világ zöld poklában. A thaiföldi kormány kínai migránsokat bérel fel, hogy hozzanak ki élve az Arany Háromszög dzsungeléből egy drogbárót. Pénz és amerikai zöldkártya reményében útnak induló kommandó az első etapot gond nélkül teljesíti, a vietnami határnál azonban sikerül magukra haragítaniuk egy egész határőrszázadot, így már nem csak az elrabolt drogbáró-hadúr fekete ruhás emberei, de a vietnami néphadsereg is a nyomukba szegül, a szemen lőtt tábornokuk (Lam Ching Ying elvtárs) által felbérelt bennszülöttekről nem is beszélve. A szakaszvezető kis családjával és a vietnamiak karmaiból kiszabadított francia újságírónővel kiegészült társaság útja egy veterán amerikai hippi-katona pincétől a padlásig felfegyverzett főhadiszállásához vezet. 


A nyolcvanöt percnyi háborús túlélőtúrát csipetnyi erotika és kanto-humor lazítja, hogy a hozzáforgatott jelenetekről is szót ejtsünk. A stúdió valószínűleg elidegenítő hatásúnak érezhette a shoot 'em up víziót, ezért illesztettek két összetűzés közé egy szerencsejátékos kitérőt, illetve ágyjelenetet. A művi beavatkozást leszámítva ízig-vérig John Woo Film, és ettől válik ez a bot egyszerű 'namploitation hibáival együtt még izgalmasabbá, legalábbis a rendező szakmai útját lekövetők számára. A hullaszámlálót rögvest az elején kiakasztó kaotikus koreográfia nyers formában ugyan, de magán hordozta Woo stílusjegyeit, különösen ami a kameramozgásokat illeti. A család kimenekítését a kunyhóból vagy a határincidenst kétségtelenül egy tehetséges akciókarmester vezényelte le. Feddhetetlen filmes ízlésről árulkodik, hogy a jóképű, idealizált Woo-hősalak (Eddy Ko) és kisfia alkotta páros a japán LONE WOLF AND CUB szamuráj-saga alapján lett mintázva. 


A forgatáson éles lőszereket is használtak, a híresztelések szerint egy színészt sikerült is combon lőni. Woo, a pacifista szadista, akinél a humanizmus kéz a kézben jár az ultraerőszakkal. Szerzői (bér)munkaként a HEROES SHED NO TEARS primitív prototípusa a BULLET IN THE HEAD-nek, egy fegyverropogással hangszerelt meditáció az emberi természetről. A barbarizmus, kilátástalanság jellemezte extrém háborús helyzetben mindig ott pislákol a remény lángja, olyan, mára elcsépeltnek hangzó címszavak képében, mint szeretet, bajtársiasság, respekt és a végső, krisztusi eszménykép, az önfeláldozás, a hatás kedvéért lassított felvételen megörökítve. Az emigrációról való töprengés a hongkongiak majdani menjek-maradjak dilemmáját pedzegeti, ellentmondásos párbeszédbe elegyedve a STRIKE COMMANDO Disneyland-monológjával. "Azt hiszed, Amerikában kolbászból van a kerítés? Ugyanolyan könyörtelen világ az is." A könyörtelenséget zászlajára tűző HEROES SHED NO TEARS nem az életmű fénypontja, inkább tűzkeresztség, amin keresztül átesve jöhetett el a Szebb Holnap.

2017. december 3., vasárnap

AROUSED (1966)

Anton Holden, USA

"Csak akkor nézze meg ezt a filmet, ha Ön normálisan viselkedő felnőtt. A Felizgatva nem ajánlott azok számára, akik érzelmileg labilisak vagy pszichiátriai kezelés alatt állnak." - a mozielőzetes figyelmeztetése.

Élvezd ki jobban azt a nyomorult életed... 
Menj el egy (szex)filmre

A szexploitation ipar roughie üzletágában az AROUSED kisebbfajta klasszikusnak számít. No nem alaposan kifundált forgatókönyvre, nagyszerű színészi teljesítményekre kell gondolni, egyszerűen arról van szó, hogy olyan színvonalat üt meg, amivel már képes kitűnni  a többiek közül. A konkurencia nem is ment el szó nélkül mellette, Barry Mahon THE SEX KILLER / P.P.S. kettőse például gyanúsan úgy viselkedett, mint amit megcsapott az AROUSED szele.


Manhattan utcáit éjszakánként nőgyűlölő sorozatgyilkos járja. A prostituáltak bérlakásaiba besurranó "sex killer" előbb kivégez, aztán megerőszakol. A bestiális bűntény elkövetése közben bejátszott flashback-hangfoszlányok a sötét lelkület okára világítanak rá; sanyarú gyerekkor vezetett idáig, a kurva anya a kisfiú szeme láttára űzte az ipart. A fiatal rendőrnyomozó annyira felhúzza magát az ügyön, hogy idősebb kollégája figyelmeztetése ellenére magánakcióba kezd: az egyik áldozat bosszúszomjas barátnőjével karöltve megpróbálja tőrbe csalni az elkövetőt. A terv finoman szólva félresikerül, a csalinak használt utcalány menthetetlenül megy a levesbe (a liftes nagyjelenet a GYILKOSSÁGHOZ ÖLTÖZVE hasonló helyzetgyakorlatát előlegezi), majd a detektív a saját feleségét bízza rá a gyilkos gondjaira, míg ő újdonsült leszbikus ismerősét téríti a helyes útra az ágyban. A szürreális tetőpont a mániákus próbababával teli garzonjában egyértelmű előfutára a MANIAC-nek. 


A dolgát bivalyerősen kezdő és bevégző roughie nyilvánvalóan egy moziőrült rendező munkája, a próbababákat talán egy korai Kubrick-zsenge, A GYILKOS CSÓKJA fináléjára emlékezve vehette elő. A formai kimunkáltságra való törekvés már a főcím alatt imponál: elegáns úriember sétál az éjszakai nagyváros utcáin (Englishman in New York...), a párhuzamos vágás egy másik alakot is lekövet, aki pedig tűzlépcsőkön keresztül somfordál a közös célállomáshoz. Az elkövetkezendő PSYCHOtikus gyilkosság a fürdőszobában trükkös kis suspense-jelenettel lett megfejelve, elismerő csettintésre késztetve e sorok íróját.


A kutyafuttában is érzékletesen fotografált film (tele nyílt utcán, gerilla módszerekkel lopott képsorokkal) karakterkészlete a hard-boiled örökséget ápolja, az idegileg paff detektív és az élettől kapott pofonokon edződött, nikotin hangú céda a noir örök túlélői.

További szereplők: Gus, a bár főnöke --- 
az a típusú fazon, akinek arckifejezéséből nem lehet eldönteni, éppen örül neked, vagy le akarja tépni a fejedet.

Louie, a pultos. A szerény fiatalember este italokat szolgál fel,
nappal a Norman Bates Színitanodába jár. 

Artie, rangidős NYPD detektív ---
- Tudom min mész keresztül, kölyök. Az első, amit én láttam három bőröndben volt. Sosem találtuk meg a fejet.  

Angie, a Times Square fekete pillangója (Callie Sue a  THE HOOKERS-ben) ---
Goin' up, honey?

Lee Frost roughie-noirjai mellett (THE DEFILERS, THE ANIMAL) az AROUSED a hatvanas évek közepétől elszaporodó olcsó bűnügyi szexfilmek díszpéldánya, melyben az izgalmakat és a játékidőt néhány óvatos kitakarással felvett, meglehetősen nyomasztó ágyjelenet fokozza, a jazzben a züllött nagyváros lüktetése rezonál. Mivel nem alanyi elbeszélő módot használ, vagyis nem kizárólag a sex killer szemszögéből közvetíti az eseményeket, a virtusa is kevésbé szadista - sok társával ellentétben párbeszédekre, fordulatokra épülő mozgóképként is próbálta ambicionálni magát, mint afféle faragatlanabb WHO KILLED TEDDY BEAR, amivel egyébként érdemes double-billre rakni. Ha másoknak nem is, az amerikai exploitation "bedurvulós" szakasza iránt érdeklődőknek merem ajánlani, akár pszichiátriai kezelés alatt állunk, akár nem.

Az alma nem esett messze a fájától? A rendező/író/vágó Anton Holden a jelek szerint H.S. Nichols unokája. Ha úgy vesszük, a szexplotation egyik pionírjáról van szó, a nyomdász-könyvkereskedő nagypapa a 19. század végi Angliában alapította meg erotikus tartalmú könyveket (illegálisan) forgalmazó kiadóját, az Erotika Biblion Society-t. A vállalkozás a fülledtségre vágyó viktoriánus Londonon kívül tehetős New York-i megrendelőinek is szállított pornográfiának minősülő szépirodalmat. Szerencsétlen sorsú üzlettársa Leonard Smithers által gátlástalan alakként jellemzett Nichols később maga is New Yorkba emigrált. (Forrás: Publisher to the Decadents)

2017. november 25., szombat

2017. november 12., vasárnap

HER VENGEANCE (1988)

Nam Nai Choi, 香港


A STORY OF RICKY rendezője által elkövetett rape and revenge. Ha ennek hallatán egy képregényesen brutál hongkongi Cat.III röpdolgozat sejlik fel, akkor nem tévedünk nagyot. Az alapanyagot azonban nem manga, hanem egy hajdani Shaw Brothers közönségsiker szolgáltatta. A Shaw Bros. operatőrből a Golden Harvest stúdió egyik B-film felelősévé előlépett Nam Nai Choi és az ő túlkapásokra hajlamos rendezői temperamentuma (lásd még KILLER'S NOCTURNE) a hetvenes évek exploitation-fílingjét hozta vissza '88-ba. A bemutató a "18 éven felülieknek" besorolás bevezetése előtti hónapra esett, de ettől még tőről metszett háromkategóriás bunkósbotról beszélünk. Egy szentimentális bunkósbotról: a HER VENGEANCE-t a szabadjára engedett érzelmek uralják. 


Makaó egyik éjszakai szórakozóhelyének hosztesze munkahelyén összetűzésbe keveredik egy részeg férfitársasággal. A gyengébbik nemtől jött rendreutasításon felbőszülve a pszichotikus tüneteket mutató macsó-állatok a hazafelé tartó nőt elrabolják, és a temetőben megerőszakolják. A csúnya nemi betegséget összeszedett áldozat vak nővérét hátrahagyva elutazik Hong Kongba, hogy felkutassa a fegyveres rablásokból élő bűnbanda tagjait. A metropoliszban lófráló elveszett léleknek a család régi barátja, a tolószékbe kényszerült bártulajdonos/ex-gengszter nyújt segítséget. 


Az eredetileg Lo Lieh alakította szerepet a nem kevésbé karizmatikus Lam Ching Ying örökölte meg. A MR. VAMPIRE sztárjának harctudása Mr. No Legs-ként sem marad kihasználatlanul, akár a kamera mögött (ő koreografálta az akciójeleneteket), akár előtte (kerekesszékes kungfu!). A gazfickókat alakító karakterszínészek között ott nyomul a mértéktartást hírből sem ismerő Shing Fui On, a fenyegető fellépésű kungfus Billy Chow, meg az a bajuszos fószer a LONG ARM OF THE LAW-ból. Ha már LONG ARM: a jelek szerint egy Big Circle bandával van dolgunk, vagyis egy adagnyi Mainland-para is felüti a fejét.


A HER VENGEANCE horrorfilmbe illően sötét képet fest arról, hol a helye a nőnek egy hímsoviniszta világban, és mi vár rá, ha erről akár egy pillanatra is megfeledkezik. Az átlagosra sminkelt, hétköznapi ruhákba öltöztetett Pauline Wong (egy kitűnő színésznő és korabeli szexszimbólum - 87' Penthouse címlap) temetőben elszenvedett traumája után megbecstelenített élőhalottként tér vissza a társadalomba, úton-útfélen közönybe és embertelenségbe ütközve. Aki pedig megpróbál segíteni rajta, annak sorsa meg van pecsételve - "engem követni egyenlő a halállal".   


Az éjszaka lámpafényeit, a nagyváros neonrengetegét, a zuhogó esőt segítségül hívva rendező és operatőre lebilincselően nyomasztó környezetet teremtettek, még egy kis művészkedést is megengedve maguknak, amikor a dühtől vegyes szégyenérzettől elvörösödik a vászon. A tipikus hongkongi céltudatossággal összerakott kulcsjelenet (a rape) komolyabb meztelenkedés nélkül is eléri a kívánt hatást. Az erőszak mellett művi fordulatokban is tobzódó víziót akciószekvencia zárja rövidre, katartikus haláltánc tolószékre és nyílpuskára koreografálva. 


A hullahegyet maga után hagyó "véres rózsa" (ahogy a kínai cím nevezi mártírját) kimerülten tántorog bele a hongkongi éjszakába, feljön a stáblista, az átszellemült állapotba került Cat.III műkedvelő legfeljebb azon morfondírozhat, miért éppen a szoft változat került rá a Joy Sales DVD-jére. Amennyiben kíváncsiak vagyunk a mintául szolgált, az erotika terén bátrabb Shaw Brothers eredetire, irány a THE KISS OF DEATH.

2017. november 5., vasárnap

Havi DVD agybaj: italodisc-o-téka


The Return of ZOMBI 3: egy Fülöp-szigeteki katonai bunkerben nemrég megtalálták a film elveszettnek hitt negatívját. A celluloid tekercseket tartalmazó fémdobozok felnyitásakor nitrát tartalmú gázok szabadultak fel, az egyik technikus a helyszínen szörnyet halt, egy másik, akinek szó szerint lemállott az arcbőre, azóta is kórházi kezelésre szorul. 
A lényeg, hogy az italotrash-baleset végre tetszetős körülmények között tért vissza, tudniillik a régebbi DVD-kiadáson a véresebb pillanatokat és a teljes bevezetőt gyengébb minőségű videoszalagról másolták be. A 88 Films kiadványa az utolsó szó az ügyben, egészen addig, amíg valaki fel nem támasztja Bruno Matteit egy audiokommentár erejéig. 
http://deliriahungaria.blogspot.com/2009/02/claudio-fragasso-kulonos-elete.html
"És van ott egy bűvös dzsinn, aki alig várja, hogy teljesítse a kívánságodat." Remastered STRIKE COMMANDO, plíz! 

A THE CHURCH esetében ne dőljünk be a "the longest ever version" borítószövegnek, a Shameless feljavított kópiájának hossza ugyanaz, mint az eleddig ismert verzióké. Újdonság az olasz szinkron jelenléte, ami - surprise, surprise - majdnem olyan csapnivaló, mint az angol. Michele Soavi a lemezen mellékelt interjúban (az egyetlen extra) rendkívül diplomatikusnak mutatkozik, az eltelt idő - és a beletörődés, hogy nem lesz többé alkalma hasonló filmet megrendezni - úgy látszik megszépítette az emlékeit. Amikor az utolsó snittben Asia Argento belenéz a "pokol bugyrába", ahhoz a kis félmosolyhoz a pofiján Soavi ragaszkodott. Egy éleslátásról tanúskodó döntés, harmóniában azzal az egyházundorral, amire rábetonozták a filmet. 

2017. október 31., kedd

THE CITY OF THE DEAD (1960)

John Moxey, angol

Amerikából jöttek, mesterségük címere: brithorror producerek. Milton Subotsky és Max J. Rosenberg, a két New York-i vállalkozó 1962-ben Londonban megalapította az Amicus Film Productions-t. Előbbi volt a műkedvelő, utóbbi a pénzügyeket intézte, előbbi szerint köztörvényes bűnöző módjára. "Az aláírt megállapodásunk összes kitételét megszegte, a szerződés számára az ég világon semmit sem jelentett." (I, producer - Samhain magazin, 1992) A polgári peres eljárással végződő Amicus horrorsztori (micsoda irónia: a latin amicus barátot jelent) valahol itt kezdődött:


Másik cégnév alatt, de már Angliában forgatott THE CITY OF THE DEAD előre vetíti az Amicus jellegzetességeit, úgymint a rivális Hammer stúdió sztárjainak leszerződtetése, vagy a brithorror kissé amerikaias, EC Comics-os íze. The Thrills, The Chills of Yesterday - olyasfajta honest-to-god (vagy satan, legyünk stílszerűek) filmiparosság ez, amihez mindig felüdülés visszatérni.


Történészprofesszora előadásain felbuzdulva az egyetemista lány elutazik egy New England-i (USA) településre, hogy ott, a XVII. században máglyahalálra ítélt boszorkány emlékét ápoló Whitewoodban írja meg szakdolgozatát. A temető és a lepusztult templom között álló fogadóban (Horror Hotel - ez volt az amerikai cím) elszállásolt szőkeség már az első éjjel különös hangokat vél hallani a pincéből. Tanulság: ha a démonológiából előadást tartó professzorodat Christopher DRACULA Lee alakítja, nem biztos, hogy jó ötlet a tanácsaira hallgatni.


1960 a nemzetközi horror frontján szenzációs évnek bizonyult: PSYCHO és BLACK SUNDAY, hogy csak két örök érvényűt említsek. A Delirián több munkájával szerepelt író, George Baxt (NIGHT OF THE EAGLE, VAMPIRE CIRCUS, TOWER OF EVIL) forgatókönyve kosztümös, boszorkányégetős rémmeseként indul - "Bring out the witch!" -, majd a bevezetőt követően a film kortárs okkult-thrillerként tér vissza az időtlenségbe merevedett Whitewoodba. Így fordulhat elő az a furcsaság, hogy H.P. Lovecraft szellemétől kísértett új-angliai kulisszába - ahol éjjelente fekete csuhás alakok somfordálnak a köd lepte utcákon – hatalmas Cadillac-kel gördül be a fiatal lány, a fogadóban könnyűzenére ropják a táncot a sátánisták. A tavalyi, kiváló THE WITCH által megkezdett fabula logikus kifejletéhez érkezett, a környék sötét erdeiből (blackwood) előjött sátáni erők átvették a hatalmat a település felett, halloweeni hangulatot árasztó skanzenné változtatva a helyiséget, "for all eternity".

A játékidő felénél elkövetett merénylet láttán a korabeli nézők alighanem sokkot kaphattak, a mai nézők pedig a dramaturgia PSYCHO-ra rímelő szerkesztésmódján csodálkozhatnak el. Fondorlatos turistacsapda ez a Holtak Városa: az irrealitás ígéretével magához vonz, aztán hidegvérrel hátba döf.


A női szereplő sorsától kezdve az "aszott hulla a karosszékben" zárójelenetig számba véve a hasonlóságokat, szinte nehezünkre esik elfogadni azt a tényt, hogy a film egy időben forgott a PSYCHO-val, egy kontinenssel odébb, vagyis szó sincs koppintásról. Hogy még sejtelmesebb legyen az összefüggés, Robert Bloch Psycho novellájának jogait korábban Subotsky szerette volna megvásárolni, hogy azt Angliában filmre vitesse, ám Hitchcockék - szerencsére - megelőzték. Később az amerikai író az Amicus egyik házi szerzőjévé vált, számos adaptált, illetve eredeti sztorival járulva hozzá a vállalkozás nemzetközi sikereihez.


A cég jelenben játszódó, rövid rémtörténeteket csokorba gyűjtő antológiáival szerezte generációkon átívelő hírnevét, míg egész estés sztorikat elbeszélő filmjeik többsége a feledés homályába veszett. A Subotskyval készült interjúból kiderül, hogy az ötletéből írt forgatókönyv első változata eleve rövidre lett szabva: "Meglepett, amikor először olvastam, mert csak hatvan perces volt. Az író (Baxt) azt hitte, second-feature lesz belőle, mire mondtam neki, hogy co-feature-re van szükségünk, aminek minimum nyolcvan percesnek kell lennie. Leültem átírni, hozzáadtam húsz percet, még egy új karaktert is beleraktam, teljesen zökkenőmentesen." A figyelmesebb néző azért észreveheti, hogy a közepére elhelyezett PSYCHO-sokkot követően egészen a kénköves ménkű csapta fináléig lényegében újrajátszódnak az események.


Ami kétségkívül zökkenőmentes ebben a karakterisztikáját tekintve rendkívül puritán, fekete/gonosz -fehér/jó ecsetvonásokkal dolgozó horrorfilmben, az az atmoszféra, a műterem falai között teremtett légkör. John Moxey rendező ugyan zöldfülű volt (később Hollywoodba emigrálva ő dirigálta a méltán híres első The Night Stalker tévéfilmet), a mellé beosztott Desmond Dickinson a brit operatőrszakma nagy öregjének számított. Dickinson elsőként alkalmazott Angliában deep focus technikát; a mélységélességgel komponált (amikor a háttér ugyanolyan éles, mint az előtér - lásd a bejegyzés első képkockáját) képi világ Hammerék Technicolor-barokkjának az ellenpontja; az a fajta monokróm fantazmagória, aminek szolid előképeit megtalálhatjuk Val Lewton THE 7TH VICTIM című produkciójában, vagy a lewtoni örökséget továbbvivő NIGHT OF THE DEMON-ban. Ha a fantasztikus mozi az illúziókeltés művészete, a THE CITY OF THE DEAD-nek - anélkül, hogy valami oltári nagy klasszikus lenne - nincs szégyellnivalója. 


Tényleg fondorlatos ez a Holtak Városa: gyanútlanul még egyszer átpörgetem a lemezt, hogy összeszedjem a képeket, és az INFERNO-t juttatja az eszembe. A rejtélyes, sötét erők után kíváncsiskodó naiva,  
a szomszédos antikváriumból kikölcsönzött, okkult témájú könyvritkaság, 
talpig feketébe öltözött, hűvös eleganciájú boszorka,
a titok nyitja az épület alá vezet... 
"Miért van egy csapóajtó a padlóban?" / "A kulcsot a cipőtalpad alatt találod."