2017. március 5., vasárnap

Klinikai eset


"A horrorfilm, vagyis az olyan film, ami "rémisztő", nem létezik. Ha létezne, akkor a nézők fejvesztve menekülnének előle, ahogy az a mozi hajnalán történt. 1895-ben a Lumiére testvérek rögzítették, majd nagyközönség előtt levetítették egy vonat megérkezését a pályaudvarra. Mivel a valóság olyan helyen nyilvánult meg - egy kávéházban -, ahol azt nem várták, a jelenségből látványosság lett, megszületett a filmtörténet első horrorjelenete. Tudjuk, hogy az eseményen a kinematográf pánikba ejtette a nézőket, akik azt hitték, a vásznon látható vonat átgázol rajtuk. A mozinak először az volt a feladata, hogy a lefilmezett dolgoknak új, rémisztő valóságot adjon - mondhatjuk hát azt, hogy a horror arca maga a valóság? Szerintem igen.


Saját emlékeimben kutatva nem tudok felidézni más, valóban félelemkeltő filmeket, mint azokat, amiknek nem az elborzasztás volt a céljuk. Két idegsebészeti filmről van szó, melyek dr. Thierry de Martel professzor műtéti beavatkozásait mutatták be. A "legkeményebb" az Epilepsziás beteg koponyalékelése volt. Ha jól emlékszem, 1946-ban vetítették a Tudományos Filmek Intézetének éves kongresszusán, melynek akkor a főtitkára voltam. Charles Claoué, a plasztikai sebész, akinek az volt a dolga, hogy magához térítse az ájultakat, gyakran mondogatta nekem, hogy az összegyűltek között - kiknek többségét előre figyelmeztették - még sosem látott ennyi nőt, és főképp férfit elájulni.


A színes film az operáció különböző szakaszaira volt felosztva, akár egy fejezetekből álló tragédia. A páciens nem feküdt, hanem ült. Teljesen leborotvált feje mint piros-fehér színű színpadi maszk - a piros a jóddal bekent koponya, a fehér a halálosan sápadt arc. A lékelés helyeit lila színű keresztek jelölték. A beteg mosolygott.  A koponyát  elfűrészelték, a véres agyvelő előbukkant a lékből. A beteg szüntelenül mosolygott. A sebész a tumort kereste. A rákos daganat szürke masszaként láthatóvá vált. A sebész leválasztotta és kiégette a daganatot. Az égő vérzéscsillapító olyan füstöt árasztott, mint Faust doktornál - a beteg még mindig mosolygott. A narrátor elmagyarázta, hogy az agy tökéletesen fájdalommentes szerv. Az érzéssel egyedül maradt néző fájdalma végképp elviselhetetlenné vált. Azoknak, akiknek nem maradt elég erejük felállni, hogy elhagyják a termet, a székükben ájultak el. Íme, egy horrorfilm. Hozzáteszem, formailag szépséges volt."

Georges Franju - rendező
LES YEUX SANS VISAGE

Napi Hírek, 1940