2017. június 25., vasárnap

EL BUQUE MALDITO (1973)

Amando De Ossorio, spanyol


Az eurokultban utazó műgyűjtőket átokként sújtó teljesség igénye megköveteli, hogy foglalkozzunk vele, úgyhogy íme a BLIND DEAD III – THE GHOST GALLEON, a sorozat leginkább "potboiler" szagú megnyilvánulása, az epizód, amit nyilvánvalóan nem alkotói szándék, hanem a csúcsra járatott spanyol horrorfilmipar követelt ki magának.

A bolygó hollandi legendájából kiindulva Ossorio arra kárhoztatta ördöggel cimboráló Templomosait, hogy ódon kísértetgályán bolyongjanak az ítélet napjáig, valamiféle interdimenzionális ködbe burkolva (á la John Carpenter's A KÖD). Forgatókönyvírói macera: hogyan juttassuk el a zombieleségnek szánt szereplőgárdát a nyílt vízi kulisszába? 


A megoldás csodálatosan abszurd: korunk gátlástalan vállalkozója két bikinis fotómodellt motorcsónakon kiküld az óceán közepére. A reklámfogás haditerve szerint egy arra tévedő hajó majd megtalálja őket, a média beszámol róla ("Két gyönyörű túlélő egy fantasztikus csónakban!"), miáltal a vállalkozó forgalmazta vízi járművet úgy fogják kapkodni világszerte, mint a cukrot. A médiahekk azonban csődöt mond, amikor a lányok beleütköznek az ominózus gályába, melynek látszólag elhagyatott fedélzetén régi ismerőseink, a vakhalottak kísértenek. A vállalkozó (Jack Taylor arcberendezése a vakhalottakéval vetekszik) és verőembere, a modellügynökség igazgatónője (a filmnek némi női méltóságot kölcsönző Maria Perschy), az egyik eltűnt némber leszbikus szeretője (angol hangja: Amanda Lear) és egy kalandvágyó professzor tengerre szállnak, hogy megkeressék a szellemhajót.


Az ismert tengerészlegenda, valamint a hetvenes években újra szóbeszéd tárgyát képező Bermuda-háromszög rejtélyének vakhalottakra adaptálása alapötletnek rendben is volna, elvégre a legendák, mítoszok összevariálása Ossorio szakterülete (lásd a THE LORELEY'S GRASP-ot, de íziben!). Csakhogy a megvalósításához a producerek csupán a minimális feltételeket biztosították. Vagy még azokat sem. „A tizennyolc napos forgatás eredetileg egy tengerparti üdülőhelyen zajlott volna, végül egy Madrid melletti mocsárban kötöttünk ki. A díszlet a stúdióban nevetségesen kicsi volt, csak a felét építették meg. A hajó meg egy műanyag makett, amit hatvan pesetáért lehetett kapni a hobbi boltban. Mindez most viccesen hangzik, de akkor drámai hatással volt rám. Megálmodsz valamit, írsz belőle egy forgatókönyvet, és amikor létre kell hoznod rádöbbensz, hogy abból, amit elképzeltél, semmi sem fog megvalósulni. Nem szándékosan csináltam rossz filmet. Ott maradtam és elvégeztem a feladatomat – rám egyetlen producer sem mondhatta, hogy becsaptam volna.


Ossorio valóban becsületre méltó kitartásról tett bizonyságot, ám az is igaz, hogy kapitányként ezt a céltalan hajós kalandot, egytől-egyig ellenszenves utasokkal a fedélzeten saját maga kormányozta zsákutcába. Divatfotózás helyszínétől a vállalkozásnak otthont adó elhagyatott gyárépületen át a hajóig tartó zombi-mentes felvezetéssel rendezőnk nemigen tudott mit kezdeni. Egy kis félvállról vett emberrablás, egy kis következmények nélküli nemi erőszak, nehogy idő előtt unalomba fulladjon a műsor. Az e világi logikát nélkülöző cselekményt az érthetően nem túl nagy meggyőződéssel játszó színészek próbálják eladni, olyan Ed Wood-i eszmecserékkel, mint - Egy rémálom közepében vagyunk. Sem a köd, sem a hajó nem valódi. A tudomány megcáfolja. Ez a hely nem létezik. – És maga valódi? Nem vagyok benne biztos, hogy magát nem cáfolná meg a tudomány.  

A BLIND DEAD I.-ből átmentett leszboszi pikantéria mellett 
a szemfülesebbek egy férfiszerelem pislákoló lángjaira is felfigyelhetnek. Férfiemberek egymást közt: - Ne hagyj most magamra, Sergio, félek. – Mondd hangosabban. - Félek! 


Ha a fürdőkádban lebegő gályáról készült vágóképek nem is, a stúdiódíszlet már lehetőséget teremtett az illúziókeltésre. A gótikus kísértetkastély szerepét betöltő tákolmányon az operatőr, a fővilágosító, a hangmérnök és a szárazjeges ember hathatós közreműködésével sikerült megteremteni azt a sejtelmes alkonyzóna hangulatot, amit eredetileg a rendező megálmodhatott. Drakula/Nosferatu mintájára a templárok nappal faládákban pihennek, és csak éjjelente jönnek elő friss húsra vadászni. A vámpírfilmek hatása (és a forgatókönyvírói kétségbeesés) abban is megmutatkozik, hogy a szörnyeket kereszttel lehet kordában tartani. Szintén precedens nélküli a Templomosok történetében a meztelenkedés mellőzése, pedig bikinis csajokat is hívtak a buliba. A csekély számú áldozatot követelő film  - összvissz három bikinis csaj a vakhalottak részéről - mentes a nyílt erőszak ábrázolásától, egyetlen jelenetet leszámítva. Az a bizonyos jelenet a sorozat legvéresebb képsorai közé tartozik, és természetesen a néhány tekerccsel korábban megerőszakolt leszbikus az elszenvedője. Egy másik dimenzióban, ahol a film puritán tudatalattiját találjuk, a vakhalottakat valójában a nevelési szándék vezérli.


A partraszállással véget érő kálváriát logikusan (?!) egy tengerparti faluban játszódó epizód követte. A NIGHT OF THE SEAGULLS a körülményekhez képest tisztességgel helyezte nyugalomra a sagát.

2017. június 17., szombat

MANIAC COP (1988)

William Lustig, USA


Larry Cohen (GOD TOLD ME TO) megírta, William Lustig (MANIAC) megrendezte, a Shapiro-Glickenhaus Entertainment (FRANKENHOOKER) bemutatta. A közreműködők névsorából adódik, hogy független New York-i exploitation filmről van szó, még úgy is, hogy anyagi megfontolások miatt a jelentős részét Los Angeles utcáin forgatták. A cselekmény rövid leírása a Drive In 2000 VHS-borítóján olvasható.


Lustig a  hőskorszak talán legdurvább slasherfilmjével és egy szintén New York-ban játszódó poliziesco-homázs akciófilmmel (VIGILANTE) a háta mögött olyan rendezővé vált, mint egy tapasztalt rendőrjárőr: magabiztosan mozog a nagyvárosi dzsungelben, nem hezitál, ha erőszakot kell alkalmaznia, akciójelenetei büntetnek. A MANIAC COP slasherként és akcióthrillerként nézve egyaránt kellően mozgalmas, nincs benne holt idő, ebből kifolyólag annyira rövid, hogy E-180 kazettán bőven ráfér utána a második rész. A reklámszlogenjét kölcsönvéve: a Mániákus zsarut jogában áll kritizálni, de minek?


Hogy mégis hagy maga után némi hiányérzetet, annak magyarázatához alá kell rendelni a filmet a szerzőiség-elméletnek. Larry Cohen ugyanis egy rá jellemző, műfajilag szabadfogású (természetfeletti horror; Hitchcock-thriller; zsarufilm) történetet eszelt ki, melyben a hétköznapok egyik biztonságosnak hitt pillére omlik rá az átlagemberekre. A nyitány tipikus coheni szubverzió, egy baromi erős "horog", ami maga után húzza az egész filmet: bűnöző elemek elől menekül egy nő, a parkban meglátja az egyenruhás rendőr sziluettjét, odarohan hozzá, mire fel a biztos úr kitekeri a nyakát.


A gyilkosságok sorozatossá válnak, a médián keresztül keltett pánik elhatalmasodik a városon, a lakosság fegyverért nyúl, ha rendőrt lát. A maga nem éppen visszafogott szimbolikájával, kaján vigyorral a képén (mint amikor a híg betonba beledolgozott áldozatot másnap légkalapáccsal kell kibontani a járdából) a MANIAC COP egy össztársadalmi rémálmot jelenít meg, avagy mi történne akkor, ha a közbiztonságért felelős erőszakszervezetben az állampolgárok nem bízhatnának meg többé. A világ legveszélyesebb metropoliszának tartott New York megtisztításának előestéjén színre lépett zombizsaru annak a korrupt rendszernek az elszabadult Frankenstein-szörnye, amelyik a saját jó hírnevének a megőrzését tartja a legfontosabbnak. A munkáját annak idején Piszkos Harry elhivatottságával végző közszolga haragja nem is kizárólag a sanyarú sorsáért felelős feletteseire súlyt le, akik a mundér becsületét védve börtönbe juttatták őt, hanem civilek életét követeli, így állva morális bosszút a városvezetésen és a rendőrség intézményén.


Cohen intézmény-fóbiás (de véletlenül sem rendőrellenes) szövegének végrehajtójaként Lustig a suspense-akciókra összpontosított, szabálykövető slasherré merevítve a filmet, Jason-szerű s(z)ótlan mumussal, kötelezően nyitva hagyott befejezéssel. Negatívról felújított tip-top kópián nézve megállapítható, hogy a mocskos grindhouse hangulat '88-ra már az exploitation filmekben is a múlté, az alacsony költségvetés nyomait steadicammel, látványos kaszkadőrmutatványokkal takargató stílus osztályán felüli. A színészek ellenben alul lettek instruálva: Bruce Campbell meghurcolt balekja közel sem annyira grúvi, mint az EVIL DEAD 2-ben, a párbeszédekbe egyedül Tom Atkins (a NIGHT OF THE CREEPS-ből) és néhány veterán mellékszereplő lehel életet. Ezek a leharcolt arcok néhány hevenyészett mondattal képesek karaktert formálni, a kopasz kapitányt alakító William Smith orgánumát a Mániákus Zsaru is megirigyelné. Robert Z'Dar annak az akromegáliában szenvedett Rondo 'Creeper' Hattonnak az örökségét vitte tovább, aki a negyvenes években vált kisebbfajta horrorsztárrá rendellenes fejformája miatt.


Fényes karrier a videokölcsönzőkben, nyomában két folytatással (23) + coppintások (PSYCHO COP; MAD COP). Nem rossz, különösen az akkori direct-to-video felhozatalhoz mérten. Viszont nemrég megnéztem a koncepciót mentősökre alkalmazó Szirénázó halált, amiben a forgatókönyvíró saját maga irányította a forgalmat. Mintha abban több lett volna a spiritusz, az a kis extra plusz, amitől egy korrekt B-filmből "A Larry Cohen Film" válik.

2017. június 12., hétfő

THE RED WOLF (1995)

Yuen Woo Ping, 香港

Olvasói levélben megkérdőjelezték a "távol-keleti akcióremekek" létjogosultságát a Delirián. Ki néz egyáltalán ilyeneket manapság? Mittudomén, ezt a bejegyzést mindenesetre nekik dedikálom. 


Yuen Woo Ping nagymester (IRON MONKEY, TAI CHI MASTER, WING CHUN) a kosztümös újhullám lecsengését követően egy modern köntösbe bújtatott kungfufilmmel próbált a hongkongi akciófilmgyártás egyre kiszámíthatatlanabb vizeinek a felszínén maradni, még mielőtt lecsaptak volna rá a hollywoodi cápák.

ÚSZÓ ERŐD, Hong Kong style: utasszállító óceánjárón az első tiszt és beosztottjai, valamint a bárénekesnő és csupa gwailóból álló kísérő zenekara megátalkodott terroristák, akik a hajó széfjében őrzött urániumot akarják megkaparintani. A túlerővel szemben a felesége tragikus haláláig zsaruként dolgozó biztonsági őrnek (Kenny Ho) kell felvennie a harcot, az enyves kezű pincérlánnyal (Christy Chung) az oldalán.


A kínai címben - 虎猛威龍 -  kis híján kisilabizálhatjuk Jackie Chan - 成龍 - becses nevét, amiről meg eszünkbe juthat, hogy Jackie két évvel korábban már jelentkezett egy parodisztikus ÚSZÓ ERŐD/DIE HARD variációval, ami ugyebár a CITY HUNTER volt.  A THE RED WOLF (miért Vörös Farkas az angol cím, amikor a hajót Fehér Bálnának nevezik?) is operál némi vígjátékkal a szórakoztatóiparba szépségkirálynő-választáson keresztül bekerült Christy Chungnak köszönhetően. Már ha volna benne köszönet.
Az ovális arcú komika Vajna Tímea kínai változatát hozza, hogyaztmondja: "Nem akarok lopni, de szükségem van a pénzre"; "Ha gazdag leszek, megveszek egy egész borászatot" stb. Chung idétlenkedéseitől eltekintve egy komoly tétekkel játszadozó, ártatlan emberek tucatjainak lemészárlásában tobzódó akciófilmről van szó, brutálisan banális forgatókönyvvel. 


Pontosítsunk: a stáblistán fel lett tüntetve egy screenplay writter (sic!), de ahogy az a DVD extráiból világosan kiderül, ennek a produkciónak sem volt előre legépelt szkriptje ("összejöttünk egy megbeszélésre, ott elmondták, nagyjából miről fog szólni"). Lélekben az IN THE LINE OF DUTY/TIGER CAGE szériák fémjelezte nyolcvanas évekbe ragadva Yuen Woo Ping olyan piszlicsáré dolog tekintetében, mint cselekményvezetés megelégedett a minimummal, a maximumra járatott akciózások majd úgyis elviszik a balhét. Hatalmas rutin és intuíció kellett ahhoz, hogy ezeket a mutatványokat ott a helyszínen, a tizenkét órás forgatási napok folyamán találják ki, márpedig ha hihetünk a tanúvallomásoknak, pontosan ez történt.


"Yuen Woo Ping munkamorálja (a koreográfusok között) egyedülálló abból a szempontból, hogy az akciók megtervezéséhez, kialakításához nem támaszkodik asszisztensekre; az övé egy "one man show". Van saját technikai stábja, de ha vízióról van szó, akkor elsétál, leül egy sarokba, 15-20 percig gondolkodik, aztán visszajön a legelképesztőbb akciójelenettel, amit el tudsz képzelni." - Bob Samuel, az egyik terroristát alakító színész.

A wuxiákban látható drótozásokat csak mértékkel alkalmazták, az erőszak terén ugyanakkor nem ismertek mértéket. Sok tradicionális hátterű kungfu-koreográfushoz hasonlóan Yuen sem igazán szeretett lőfegyverekkel dolgozni, talán az ebből fakadó frusztráció szülte a vérszomjat. A közvetlen közelről fejbe lőtt terrorista agyveleje Christie arcán loccsan. A lángra gyújtott kaszkadőr kolléga hosszan kitartott totálban, lassított felvételen kozmál oda. A befejezéshez valami olyasmit találtak ki, mint az IRON MONKEY cölöpös fináléja: a szó szerint vett suspense középpontjában egy kislány lóg a mennyezetről, kicsiny testén dinamitrudakkal, a kioldó gomb a talpára rögzítve. Ha földet ér: kaboom!


A lövöldözések, ütésváltások közti szünetekben persze feltűnhet, mennyire nem tudott, vagy nem is akart YWP egy épkézláb drámai jelenetet összehozni. Futtassuk ki a családi tragédiát inkább egy olcsó poénra, aztán Uzival küldjünk mindenkit a másvilágra. A nap hőse ugyan csekély karizmával van felvértezve, a hitchcocki aranyszabály, miszerint "minél jobb a gonosz, annál jobb a film" szerencsére a THE RED WOLF-ra is alkalmazható. Esetünkben az ellent erősítő Elaine Lui (a VASANGYALOK 2-ből) lopja el a showt, atomreaktorként sugározva a bűnös szexiséget.


További bűnös élvezetről az idegbetegség tüneteit mutató gwailo-gárda gondoskodik. Ezek a fehér, illetve afroamerikai ördögök csapot-papot hátrahagyva csak azért költöztek át Hong Kongba, hogy kamera előtt verekedhessenek. Egyiküket - aki feltehetőleg a KILLING ZOE-t nézhette meg a forgatás előtt - meg csak azért cipelték magukkal a terroristák, mert számítógépes hackerre volt szükségük a széf kinyitásához, mintha az ázsiaiak informatika dologában még nem lettek volna elég járatosak. 


A THE RED WOLF finoman szólva nem Yuen Woo Ping hongkongi életművének betetőzése, a több szempontból igénytelenségről árulkodó "úszó erőd" mégsem fut zátonyra. A minta hollywoodi volt, az eredmény tufa B-kategóriás HK-Action, az ahhoz dukáló kőkemény harci koreográfiával. '95-ben az ilyesmi szinte észrevétlenül jött és ment, manapság viszont hiánypótló szerepben tud tetszelegni. 

2017. június 4., vasárnap

DER TURM DER VERBOTENEN LIEBE (1968)

NSZK-francia-olasz kosztümös kalandfilm, erotikával, horrorral és Tordai Terivel fűszerezve


Tordai a Neue Delta osztrák filmgyártó vállalattal állt szerződésben, rajtuk keresztül vált nyugat-európai sztárrá a talpraesett kurtizán, Frau Wirtin, alias Szexi Suzanne szerepében. A német közönségfilm ciklusait gyarapító (Karl May-ciklus, Edgar Wallace-ciklus, Frau Wirtin-ciklus) pajkos-kosztümös vígjátéksorozat 1967-1971 között futott le Franz Antel, alias Franszoá Legrand rendezésében. Terike kedvenc osztrák rendezőjének eme munkáját azonban nem a Neue Delta, hanem a germán exploitation úttörő producerének, Wolf C. Hartwignak a cége, a Rapid Film gyártotta (siehe auch KARATE, KÜSSE, BLONDE KATZEN). Az Egyesült Államokban Sikoltó szüzek tornya címen forgalmazták.


A tiltott szerelem tornya (eredeti német cím) Magyarországon készült, a Dunakanyarban, a Vajdahunyad váránál és a filmgyár területén. Ahogy szerte Európában, úgy nálunk is reneszánszukat élték a történelmi kalandfilmek (Tenkes kapitánya; Egri csillagok), éppen ezért erős kétségeim vannak afelől, hogy az impozáns belsőket és a Süsü, a sárkány kulisszáira emlékeztető középkori díszletvárost kizárólag ennek a kis produkciónak a számlájára húzták volna fel. 


Vajdahunyad vára (Városliget):

Egyetlen stock-shot vágókép erejéig feltűnik egy másik ismerős kastély is:

A daliás francia főszereplő tejfelesszájú jobbkezét a pályakezdő Kosztolányi Balázs játszotta,
aki itt éppen Tordai Terinek örül.
Kosztolányinak sem elöl, sem hátul nem írták ki a nevét a stáblistára, pedig övé a második legfontosabb férfiszerep, amíg ki nem vonják a forgalomból. Az akkori kultúrpolitikai viszonyokat ismerve egy ilyen kapitalista "szexfilmben" való részvétellel valószínűleg amúgy sem dicsekedhettek nyilvánosan a hazai színművészek. A viele andere között mellékszerepben láthatjuk még Mécs Károlyt,
valamint Markos Györgyöt,
aki itt szintén Tordai Terinek örül. És akkor ledobta magáról a törülközőt... Hát nem két csehszlovák államvédelmi elvtárs ugrott ki belőle?! (nevetés, taps)

Markos ifjúkorában igen jól festett a vásznon - ő alakítja a királyné udvari festőjét. De komolyan: akár filmsztár is válhatott volna belőle, ha nem bohóckodja el a karrierjét. /Haláli jelenete vitrinkártyán itt./

Adódik a kérdés, vajon az ungarische közreműködésen túl találunk-e elegendő indokot arra, hogy a muzeális jellegű darabot kirángassuk a feledés homályából?


Először is gótikus horrorként, ahogyan az USA autósmozijaiban próbálták eladni, inkább csak jóindulattal lehet értelmezni. Az első öt perc ígéretes: vörös kámzsás gyilkosok a vártoronyban, félmeztelen íjásznő, folyóba dobott hullák - mintha egy középkori Edgar Wallace Krimibe csöppentünk volna. Aztán a kardforgató romanticizmus válik a meghatározóvá, miközben azért az egészet továbbra is átszövi a sorozatgyilkosságokkal szegélyezett pikantéria. 


Az impotens király távollétében a nimfomániás Burgundi Margit királyné - Tordai Teri - és két udvarhölgye inkognito nemes ifjakat csalnak fel a vártoronyban berendezett hálószobáikba. Az orgiákat követően a Lotaringiai herceg embereinek segédletével az alkalmi szexpartnereket megölik és a Szajnába vetik. Az angol címben szereplő "virginek" hallatán tehát kivételesen ne lenge öltözetű lánykákat képzeljünk magunk elé, hanem szűkgatyás legényeket. Főhősünket, a még véletlenül sem szűz Buridan kapitányt is lépre csalják egy forró éjszaka ígéretével, de mivel Franciahon legügyesebb Jean Marais-imitátoráról van szó, neki sikerül elmenekülnie a tetthelyről.


A párbajtőrözés és az ablakokból való ki-be ugrálás bajnoka később felismeri az álarcos csábítók egyikében egykori kedvesét, a királynőt. A hajdanán ártatlan virágszálnak induló teremtés a saját apját ölette meg, hogy a trón közelébe jusson. A botrányt tovább tetézi húsz évvel korábbi szerelmük eltitkolt gyümölcseinek felbukkanása. A testvérpár, Philippe (Kosztolányi) és Gautier (Markos) a tudtuk nélkül a saját anyjukra gerjednek rá a "tiltott szerelem tornyában". Jó royalistaként a kapitánynak nemcsak a király becsületét kell helyreállítania, de a történet bajba került szűzkisasszonyát, Blans Düboát (Uschi Glas - 7 VÉRFOLTOS ORCHIDEA) is ki kell mentenie az erkölcsi fertőből.  Hogy aztán jól megba...rátkozhasson vele.


Alexandre Dumas A Nestle-i torony című történelmi színdarabja alapján több francia film is készült, a leghírhedtebb közölük az 1955-ös változat. A három testőr vagy Tulipános Fanfan féle korabeli cape et d'épée (kosztümös, kardozós, romantikus) kalandfilmekbe nem illő erkölcstelenségeivel bemutatásakor közfelháborodást keltett.
Truffaut így írt róla: "Az erotikát tekintve messze túlment mindenen, amit addig látni lehetett. A filmek morális elbírálását végző Katolikus Központnak ki kellett találnia egy új besorolást, amivel figyelmeztetni tudták a szülőket, nehogy a gyerekeik véletlenül megnézzék." Franz Antel ennek a bő tíz esztendővel korábbi botrányfilmnek a remake-jét készítette el. Bár manapság ebben a formájában újramesélve megint vállalhatatlan lenne, 1968-ban, a mozikban is zajló szexuális forradalom hajnalán pár fedetlen kebel vagy fenék, kis vérfertőző intrikával megspékelve aligha verhette ki az erkölcsi biztosítékot - itt a Deliria Katolikus Központban maximum 14-es karikát kapna. Hasonlítsuk csak össze a HEXEN BIS AUFS BLUT GEQUÄLT-tal - csupán egy év választotta el a kettőt, mégis micsoda különbség!


A transznacionálitás jegyében a németesen konvencionális rendezést az olasz operatőr ruházza fel némi stílussal, a franciásan frivol hölgyek leruházkodása ízléses keretek között marad. Ha horroristák és libidomániások igényeit nem is fogja kielégíteni, túlbonyolított kalandfilmként nincs igazán szégyenkezni valója. Buridant, a javíthatatlan szoknyapecért arcpirító pimaszsággal (és perfekt séróval) alakító Jean Piat a Lagerdére lovag kalandjaival aratott sikereket a magyar tévénéző hölgyek köreiben, amikor 1977-ben leadták a '67-es keltezésű tévésorozatot. "Terry Torday" férfi rajongói pedig annak örülhetnek, hogy a vezényszóra vetkőző művésznő a szépsége teljében lett megörökítve, ráadásul egy tőle szokatlan, Báthory Erzsébetre emlékeztető negatív főszerepben. Itt megint egy pikáns kép következne, mondjuk az, amelyiken Tordai félmeztelenül íjászkodik, de én inkább az olasz moziplakáthoz készült grafikát választottam ---


A bejegyzés végére csak megválaszolódott a kérdés: hát persze, hogy érdemes volt kirángatni a feledés homályából, máskülönben nem született volna meg a bejegyzés! Amennyiben a filmet valamilyen oknál fogva a saját szemünkkel akarnánk megnézni, akkor ennek legegyszerűbb módja a német nyelvű, interneten keresztül sugárzott kópia:
http://www.antel-filmarchiv.at/filmclub/der-turm-der-verbotenen-liebe/